Egy éve van örömtánc Alsószeliben

Alsószeli - örömtánc
ALSÓSZELI |

Egy évvel ezelőtt csatlakoztak az alsószeli asszonyok a Szenior Örömtánchoz. Azóta többször felléptek a környéken és távolabbi helyszíneken is, de a szereplésnél sokkal fontosabbnak tartják a közösséghez tartozást és a rendszeres mozgás jótékony hatásait.

A helyi kultúrházban szerdánként tartja a próbákat az a nagyjából húsz fős társaság, melynek tagjai egy évvel ezelőtt csatlakoztak a Szenior Örömtánc közösséghez.

Közösség alakult

Az alsószeli asszonyokból álló csoport Szabó Mária kezdeményezésére jött létre, aki néhány évvel ezelőtt Magyarországon találkozott először az örömtánccal, majd az interneten keresgélve rátalált a mostani vezetőjükre. Tornóczi Nagy Andrea szívesen vállalta az alsószeli csapat vezetését, így tavaly augusztusban elkezdték a próbákat. Az egyelőre csak nőkből álló társaság szívesen látná a férfiakat is a próbákon, hiszen páros táncok is vannak a koreográfiák között. Kimlicsky Katalin, a legfiatalabb tag a tánc, a mozgás szeretete és a jó társaság miatt csatlakozott a csapathoz. A többiek is egyetértenek vele, hogy nagyon jó közösség alakult, vidám társaság jött össze, amelyhez jó tartozni. A próbák miatt heti rendszerességgel találkozhatnak azokkal a barátokkal, akikkel korábban akár hetekig nem látták egymást.

Egészségmegőrzés

Mindenki örömmel várja a szerdai próbákat, melyek hatására sokkal fittebbnek, energikusabbnak érzik magukat. Volt, aki arról számolt be, hogy a Covid-fertőzés utáni nehézlégzése javult, más újra fel tud mászni a létrára, de még az Alzheimer-kór tünetei is enyhülnek a rendszeres mozgás következtében. Mivel meghatározott koreográfia alapján mozognak, figyelni és számolni kell a lépéseket, az agyat is frissen tartja a tánc. Elmondásuk szerint a családtagok, ismerősök is észreveszik rajtuk a változást, az örömtánc jótékony hatásait, főleg a jobb fizikai állapotot és a mosolygós jó kedvet. A legidősebb táncos, Kiss Katalin nemsokára betölti a 80. évét.

„Jó pár évvel ezelőtt Olaszországban láttam a Szenior Örömtáncot először, majd a nagyfödémesi csoport műsorát nézve arra gondoltam, hogy milyen jó lenne Alsószeliben is táncolni, aztán megalakult a csoportunk. Míg az egészség engedi, szeretném folytatni. Jó a hangulat és a társaság, örülök, hogy befogadtak, én vagyok a mamájuk”

– mondja nevetve. Többen hozzáteszik, ha táncolni kell, azonnal elfelejtik, ha valami fáj.

Örömtánc - próba

Fellépések

Az alsószeli táncosok felléptek már Gútán, Marcelházán, Királyrévben és az Alsószeli Kemencefesztiválon is. A tánc világnapja alkalmából a budapesti Hősök terén szervezett flash mobon is részt vettek. Legközelebb Balatonfüreden szerepelnek és ünnepséggel is készülnek a megalakulásuk egyéves évfordulója alkalmából. A község támogatása jeléül egyenruhát készíttetett a csoportnak, a próbákra termet biztosít és számít a táncosok szereplésére a helyi rendezvényeken, legközelebb szeptemberben.

Szenior Örömtánc

A Szenior Örömtánc az 50 évnél idősebbek számára kifejlesztett mozgásforma, amely megdolgoztatja az agyat és karbantartja az idegpályákat. A kezdeményezés Németországban indult több évtizeddel ezelőtt és a nyugat-európai országokban terjedt el. Tornóczi Nagy Andrea 2019-ben végezte el az oktatói képzést, de azóta is évente egy-két alkalommal részt vesz a továbbképzéseken, Gútán és Komáromban is van csoportja.

„Nagyon jó hatása van a táncnak a kondícióra, a térlátásra, a koordinációra, hiszen rengeteg olyan mozdulat van, amely a két agyfélteke összehangolását igényli. Páros táncok is vannak, de mivel csak nők tagjai a csoportnak, ezért mindig cserélgetem a párokat, hogy ne ugyanazok táncolják az adott lépéseket, hanem a csoporton belül mindig más pozícióba kerüljenek a tagok, ne ragadjunk bele egy sablonba, így változnak az irányok, a terek, a lépéskombinációk. A képzésen kész koreográfiákat oktatnak és megkapjuk a hozzájuk illő zenei anyagokat is”

– magyarázta az oktató. Hangsúlyozta, hogy nagyon jó lenne, ha férfiak is csatlakoznának a társasághoz, hogy jelen legyen a férfienergia is, ugyanakkor rendkívül jó ez a női társaság. Annyira kedves a szívének a közösség, hogy valóban öröm együtt lenni és táncolni velük. Mint mondta, olyan szeretettel fogadták Alsószeliben, hogy nem tudja szavakba önteni.

Az alsószeliek igyekszenek más csoportok felé is nyitni. Lelovics Margit örömtánc oktató Ógyalla és Marcelháza környékén tevékenykedik, akivel Tornóczi Nagy Andrea félévente közös fellépéseket, összejöveteleket szervez, hogy a táncosok lehetőséget kapjanak az ismerkedésre, tapasztalatcserére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?