Egy elhunyt férfi hamvat szórták szét a komáromi buszpályaudvaron

Komárom |

<p>Egyelőre nem ismert annak a tettesnek a kiléte, aki egy elhunyt férfi hamvait tartalmazó urnát dobott ki a komáromi buszpályaudvarra. Az urna tartalma kiborult, a rendőrség eljárást indított.</p>

A hamvakat egy idős asszony vette észre, aki épp boltba tartott-számol be a Markíza szlovák kereskedelmi televízió portáljára, a tvnoviny.sk-ra hivatkozva a kemma.hu.

Az asszony már messziről kiszúrta a hamvakat, ám azt hitte, sódert lát. Csak mikor közelebb ért, tudatosította, hogy egy ember hamvai vannak a járdán, ráadásul egy urnával együtt. Az urnán ott állt az elhunyt férfi neve is.

Az asszony értesítette a rendőrséget. Renáta Cuháková Nyitra megyei rendőrszóvivő megerősítette, hogy a rendőrség kegyeletsértés miatt indított eljárást.

A Markíza megkereste a hamvasztást végző, érsekújvári krematórium illetékesét, aki elmondta, az elhunyt férfi testét még 2014-ben hozták hozzájuk Észak-Komáromból. A hamvasztást követően a hozzátartozók átvették a hamvakat, elintézték a papírmunkát is. "Részünkről ez ott és akkor lezárult" - tette hozzá a hamvasztást intéző temetkezési vállalat tulajdonosa.

A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy került az urna az utcára. A televízió megjegyzi, sok olyan eset van, mikor a családot nem érdekli, mi történik elhamvasztott hozzátartozójuk urnájával. Az érsekújvári krematóriumban jelenleg is 90 urnát tárolnak, amiért nem jött senki, a legrégebbit 18 éve.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?