Ezt az urnát már nyugodtan földhöz lehet vágni

femurna
Megye (Medzany) |

A 90-es években használt fémurnát használják a köztársaságielnök-választás második fordulójában az Eperjesi járásban található Megye (Medzany) községben, ahol az első fordulóban egy helyi képviselő felkapta az urnát, odébb szaladt vele, majd földhöz vágta.

A szokatlan incidens érezhető fennakadást okozott az első fordulóban, mivel a kartonból készült urna szétszakadt, a szavazólapok szétszóródtak, ezért egy óra tizenhat percig zárva volt a szavazóhelyiség. Ez azt is jelentette, hogy ennyivel tovább kellett nyitva tartaniuk, ami a kampánycsendet is meghosszabbította ugyanennyi idővel, vagyis semmilyen részeredményt nem lehetett nyilvánosságra hozni.

A megyeiek most mindent megtettek azért, hogy ne ismétlődhessen meg a két héttel ezelőtti eset, előkeresték a kilencvenes években használt nagyméretű fémurnát, amelyet jókora lakattal zártak le. Ezt felkapni sem lenne egyszerű, széttörni pedig lehetetlenség.

A két héttel ezelőtti urnadobáló egyébként felfüggesztett börtönbüntetést kapott a tettéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?