Eggyel kevesebb szlovák óvodai osztály lesz

Az érintett szülők körében nagy felháborodást váltott ki az osztálybezárás híre.GútaSzeptembertől 6 helyett 5 osztály nyílik az Erdő utca 10-es számú szlovák óvodában.

Az érintett szülők körében nagy felháborodást váltott ki az osztálybezárás híre.

Gúta

Szeptembertől 6 helyett 5 osztály nyílik az Erdő utca 10-es számú szlovák óvodában. Az óvoda igazgatója már március elején szeretett volna bezárni egy osztályt és két óvónőt megegyezés alapján elbocsátani, de a szülők felháborodása miatt eltekintett ettől. A mostani és a szeptemberben várható gyereklétszám viszont egyértelműen azt mutatja, nem lehet tovább fenntartani a hat osztályt, és az igazgatónőnek lépnie kell. „A 2015/16-os tanévben az egy évvel korábbihoz képest 133-ról 118-ra csökkent a gyerekek száma, ami azt jelenti, hogy ezzel arányosan kevesebb a normatív támogatás is – magyarázta Helena Pálovicsová igazgatónő. – Költségvetésünk februári elfogadásakor azzal kellett szembesülnöm, hogy abból az összegből, amit az óvodánk kap, nem tartható fenn a hat osztály. Sajnos, nincs más választásom, szeptembertől egy osztályt be kell csukni és két tanerőt elbocsátani. Hogy mihamarabb normalizálódjon pénzügyi helyzetünk, a törvények betartásával felkínáltam két tanerőnek a megegyezés alapján történő azonnali szerződésbontást, de ők ezt nem fogadták el, ezért egyelőre minden marad a régiben.” A gútai szlovák óvoda két épületben működik, az Erdő utca 10 szám alatt négy, az Erdő utca 8 szám alatt pedig két kihelyezett osztályuk van; ez utóbbiakat néhány éve csatolták az Erdő utca 10-es óvodához, azóta közös igazgatással működnek. Minden szülő megválaszthatja, hová járatja a gyerekét. „Az Erdő utca 8-ból 12 gyerek elballag, a többiek egy osztályban elférnek, és maradnak a mostani helyükön. Nem igaz tehát az a vád, amivel a szülők illettek, hogy át akarom helyezni a gyerekeket másik épületbe” – mondta Pálovicsová. Miután a két óvónő nem volt hajlandó megegyezés alapján szerződést bontani, és június végéig a hat osztály is megmarad, az igazgatónő takarékossági okokból az Erdő utca 8-ban dolgozó négy tanerőnek 80%-os részmunkaidős kötelezettséget ajánlott – hiszen kevesebb gyerekkel foglalkoznak –, amit azonban egyikük sem fogadott el. „El kell gondolkodnom azon, hogyan tovább, hiszen a költségvetés adott. Annyi biztos, hogy szeptembertől tizenkettő helyet tíz pedagógusra lesz szükség, két személyt mindenképpen el kell bocsátanom” – tette hozzá az igazgatónő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?