Régió

Dunaszerdahelyen távúton is szavazhat az önkormányzat

Dunaszerdahely | Rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak kedden délelőtt Dunaszerdahelyen. Az önkormányzat módosította a házszabályt, a testület tagjainak jutalmából egy alaptőkét hoznak létre, elhalasztják a város díjainak átadását.
Kiss Bartalos Éva

2020. március 24. 15:26

dunaszerdahely
- Képarchívum

Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere közölte, hogy minden óvintézkedést betartottak, szájmaszkban és kesztyűben gyűltek össze a képviselők. A rendkívüli ülésen egy pályázat benyújtása mellett a házszabály módosításáról, valamint a városi díjak átadásának elhalasztásáról is szavaztak.

„A helyzetre való tekintettel április helyett augusztus 20-án adjuk át a városi díjakat, nagy valószínűséggel az április végére tervezett Szent György Napok is elmaradnak”

– nyilatkozta a polgármester. A házszabály módosításával is a jelenlegi helyzetre reagált a testület, a változás értelmében válsághelyzetben a halaszthatatlan kérdésekről távúton, az ülés megtartása nélkül, írásban is dönthetnek a képviselők.

„Nem tudjuk, mi vár ránk, előfordulhat olyan eset is, hogy a képviselők nem tartózkodhatnak egy teremben. Ilyen esetben öt munkanap alatt szavazhatnak a beadványról. A képviselők a kézbesítés után áttanulmányozzák az anyagot, és módosító javaslatokat nyújthatnak be, amelyek alapján a hivatal átdolgozhatja a beadványt, majd visszaküldik a képviselőknek, akik ezután szavazhatnak. A szavazás végeredményéről 3 napon belül tájékoztatjuk a képviselőket” – magyarázta Hájos Zoltán a távutas szavazás menetét.

Dunaszerdahelyen egy pénzalapot hoznak létre, amelyből védőfelszerelést és tisztítószereket vásárolnak a lakosoknak, valamint ha elhúzódna a rendkívüli helyzet, akkor a rászorulók anyagi támogatását is ebből finanszírozhatják. A képviselők tiszteletdíjuk egy részét, a hivatal alkalmazottai pedig a féléves prémium összegét, megközelítőleg 50 ezer eurót ajánlottak fel az alapba. A nyilvánosság is támogathatja a koronavírus elleni küzdelmet a városban, a SK92 7500 0000 0040 2757 8070 számlaszámra küldheti el a felajánlást.

„Jelenleg a védőmaszkok beszerzésén dolgozunk, felajánlásokat is kaptunk, önkéntesek is varrnak. A védőeszközöket szintén önkéntesek segítségével juttatjuk el a 65 évnél idősebb lakosoknak, egy kétnyelvű tájékoztatóanyaggal. Ebben arra is felhívjuk a figyelmüket, hogy kit hívjanak, ha segítségre van szükségük”

– folytatta Hájos Zoltán hozzátéve, hogy az önkormányzat a bevásárlásról, vagy a gyógyszerek beszerezéséről is gondoskodhat. Dunaszerdahely vezetése a pénzalappal példát mutatna a többi önkormányzatnak is, a polgármester szerint ezzel a módszerrel más városokban, vagy településeken is elegendő tőkét gyűjthetnek össze a vírus terjedésének megállítása miatt keletkező kiadások térítésére.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tankolás

Ennél olcsóbban már nem tankolhatunk

orvossag

A pszichés zavarok zömét nem is kezelik

Storck sajtó

Storck: „A szurkolókkal együtt akarom ünnepelni a kupagyőzelmet”

kézmosás szappan

Koronavírus - A hagyományos szappan vagy az alkoholos gél a jobb?

Igor Matovič

Matovič trianoni megemlékezésre hívta a szlovákiai magyarokat

kk

A Madách Színház „emberkísérlete”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.