Dunaszerdahelyen és Nyékvárkonyban készül a Csallóköz legjobb étele

Mórocz Ferenc és Weisz Tibor érdekes kacsavadassal nyűgözte le a zsűrit
Dunaszerdahely |

Újragondolt vadas és fűszeres fogasfilé lett a Csallóköz legjobb étele, de a modern paprikáskrumpli és a csipkebogyós őzgerinc is elnyerte a zsűri tetszését a gasztronómiai versenyen.

„Vadat és halat, s mi jó falat“ nemcsak a velszi tartományban kínálnak, ahogy azt Arany János költő megírta, hanem a csallóközi éttermekben is. Ezt is bizonyították a szakácsok a Területi Idegenforgalmi Szövetség (OOCR) és a Kukkónia polgári társulás által szervezett gasztronómiai versenyen. Hét dunaszerdahelyi járásbeli étterem vett részt a megmérettetésen, amelyet harmadszor rendeztek meg a régióban. A szervezők a versennyel szeretnék népszerűsíteni a helyi gasztronómiát, az elkészült ételek alapján pedig kijelenthető, hogy van mit kóstolni a dunaszerdahelyi járásbeli éttermekben.

A hagyományos, vagy vadhúsok kedvelői, valamint a kísérletező kedvű vendégek is találhatnak a szájízüknek megfelelő kínálatot. A közönség hétről hétre követhette, hogy ki milyen étellel lepte meg a zsűrit a novemberi versenynapon. A napokban pedig az is kiderült, hogy melyik étel lett a régió legjobbja. A szakmai értékelés alapján idén a kacsavadas érdekesen, valamint a kelfőzelékkel, kelbimbóval és édesburgonya gombóccal kínált zöldfűszeres fogasfilé volt méltó a régió legjobb étele címre.

A dunaszerdahelyi Park Bistro színeiben Weisz Tibor és Mórocz Ferenc kacsavadassal nyűgözte le a zsűrit. „Érdekessége, hogy hagyományos technológiával készítettük a vadast. Új köntösben régi módszerekkel készítve kínáltuk az ételt“ - nyilatkozta lapunknak Weisz Tibor. Ollé Nikolasz és Kázmér Ádám az Amade Chateau éttermének egyik népszerű fogásával, a fogassal színesítette a kínálatot, az étteremben kapható fogást alakították át a versenyre.

A második helyre a dunaszerdahelyi Villa Rosa ízesített sertésszűzzel tálalt paprikás burgonyáját sorolta a zsűri. A dobogó harmadik lépcsőjére pedig a csallóközkürti Szarvas vendéglő csapata állhatott fel az általuk készített csipkebogyó mártásos őzgerinccel, amelyet krémpuliszkával tálaltak. Fekete Norbert, az étterem szakácsa pedig a verseny közönségdíját is elnyerte.

A Horváth Szilveszter, Michal Konrád és Jozef Baránek alkotta szakmai zsűri kiemelte a szakácsok és az általuk kínált fogások szakmaiságát, és a kezdő versenyzők ötletességét. Horváth Szilveszter a győri La Mareda étterem kreatív séfje szerint az elkészült ételek a legjobb minőséget képviselték. Michal Konrád, a zsűri elnöke azt is pozitívan értékelte, hogy a gasztroszektor nehéz helyzete ellenére sok étterem jelentkezett a versenyre, amelyen inspirálhatták egymást a szakácsok. „A csallóközi szakácsok tudnak főzni“ - jelentette ki Jozef Baránek a Szakács és Cukrász Szövetség Junior Klubjának elnöke.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!