Párhuzamosan két helyszínen, az érsekújvári plébániatemplom előtti, illetve a városházához közeli területen is folynak az átépítési munkálatok a főtéren. Nem zárták le a teret a felújítási munka idejére, csak az építkezési területeken korlátozzák a gyalogos forgalmat.
Dübörög a légkalapács, törik a betonburkolatot Érsekújvár főterén
Új járdaburkolat a térre
Gépkocsival korábban is tilos volt behajtani Érsekújvár történelmi központjába, a főtéren keresztül csak a helyi autóbusz-járatok közlekedtek. „Zajlanak már az előkészületek az új térkő lerakásához. A térkövet még tavaly év végén vette meg az önkormányzat, itt jegyezném meg, hogy a tavalyi költségvetésből és a tavalyi áron” – tájékoztatott Bernáth Petronela, a városi hivatal szóvivője. A városháza munkatársa hozzátette, idén az építőanyagok árának további jelentős növekedése várható. A hatodik naptári hét folyamán feltörik a főtéri járda egy szakaszát az új járdaburkolat lerakása előtt, tudtuk meg a szóvivőtől.
Szebb főteret szeretnének
Péntek délelőtti látogatásunk során azt tapasztaltuk, hogy a város központjába látogatókat sem a légkalapács zaja, sem a hatalmas feltört betontömböket szállító kocsik zöreje nem zavarta különösképpen. A közeli Szentháromság-szobornál többen is élvezték a tavaszt idéző napsütést a padokon, a gyerekek és a galambok kergetőzését figyelve. A megkérdezett járókelők elmondták, minden bizonnyal mutatósabb és zöldebb lesz a város főtere a felújítást követően. A tér jelenlegi elrendezését többen is barátságtalannak és személytelennek tartják. Tavaly májusban a képviselő-testület rendkívüli ülésén hatékony környezetszépítő és környezetkímélő megoldást hagytak jóvá a a lebetonozott főtér részbeni rekonstrukciójára. A projekt az esővíz tárolására és annak újrahasznosítására irányul, és a városháza előtti északi területet érinti. Vízgyűjtőket alakítanak ki, ahová elvezetik a felgyülemlett esővizet. A közelbe virágokat ültetnek hatszögletű, a város egykori erődrendszerét ábrázoló alakzatban. Ezek a felújítási munkálatok a testületre benyújtott anyagban leírtak szerint mintegy 138 ezer euróba kerülnek, a város csaknem 7 ezer euró önrésszel támogatja a nem mindennapi beruházást.
Szökőkút helyett vízgyűjtő
A templom előtt még tavaly szeptemberben kezdődtek az átépítési munkálatok, de a hívek elől nem zárták le a bejáratot. Novemberben és decemberben a plébániatemplom előtt még egy hatalmas medencére hasonlító építmény volt a régi szökőkút helyén. A bekerített területen, a kerítés egyik részén, a látványtervekből nagyítottak ki plakátot a járókelők számára. A látványtervek alapján négy vízágyú-szerű és további harmincöt állítható fúvókájú vízpermetezőt építenek az új szökőkútba, és a vízsugár mintegy három méteres magasságba lövell. A vízsugarak különböző megvilágítást kapnak. A 13 méter széles és 13 méter hosszú szökőkút környéke teljesen megújul, korábbi információnk szerint az építési tervek elkészítésére mintegy 14 ezer eurót különítettek el a büdzséből.
A tervek szerint a további felújítás során olyan többfunkciós központot alakítanának ki a tér egy részén, ahol különféle szabadtéri programokat szervezhetnek a lakosoknak. A főtér teljes revitalizálását szakaszokra bontva valósítják meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.