Drámai élettörténetek: a vajáni hőerőműben menekültek százainak segítenek

Ondrej Marcinčák, a Szlovák Villamos Művekhez (SEAS) tartozó vajáni hőerőmű vezérigazgatója az Új Szónak elmondta, a villanytelep területén létrehozott központban az alapellátás szinte minden formája adott a menekültek számára. „Mivel elsősorban a kisgyermekes családok és a mozgáskorlátozottak megsegítésére összpontosítunk, a mozgássérülteknek speciális zuhanyzófülkéket, a gyerekek számára mobil óvodát is üzemeltetünk. A múlt hét végéig 248 ukrajnai menekültnek segítettünk, összesen 1044 éjszakát töltöttek el a menekültközpontban. Mivel a vajáni hőerőmű az ukrán–szlovák határ közelében van, már a háború kirobbanásának legelső napjaiban megpróbáltunk a lehető leghatékonyabban segíteni az orosz invázió elől menekülőket. A hőerőmű adminisztratív épületében levő, jelenleg kihasználatlan irodákat és egyéb helyiségeket az Ukrajnából érkezők ideiglenes elszállásolására alakítottuk át, úgy, hogy a vendégek csak kívülről, a hőerőmű belső területeit elkerülve tudjanak belépni a helyiségekbe” – közölte Marcinčák.

Folyamatos segítség

A legelső menekültek március másodikán érkeztek a hőerőműbe, a napi teendők koordinálását, a menekültek felvételét, a menekültközpont zökkenőmentes, folyamatos működtetését a március nyolcadikán megérkezett Szlovák Szamaritánusok Szövetségének (ASSR) csapata, valamint az őket segítő Nemzetközi Szamaritánusok (Samaritan International) csapatai segítik a nap huszonnégy órájában. „Míg a hőerőmű vezetése a helyiséget és azok berendezését, illetve az azzal járó anyagi hátteret nyújtja, a központot az egymást folyamatosan váltó szamaritánusok működtetik. A hazai szamaritánusok mellett voltak már itt olasz, német, osztrák, cseh csapatok is. A menekültek felvétele Covid-teszteléssel kezdődik, majd a szükséges adatfelvétel után elhelyezzük őket szobában vagy az épületben található nagy kapacitású teremben. A menekültek természetesen addig maradnak, ameddig akarnak, de legtöbbjük általában négy-öt éjszaka után elindul Nyugat-Európa irányába. A szolgálgatás természetesen ingyenes, mindenben igyekszünk segítséget nyújtani. Volt, hogy tolmácsokat hoztunk, volt, hogy az egyik kislány elbarangolt macskáját kerestük a hűtőtornyok között, de volt már itt szülés is. Az egyik kismamára itt jöttek rá a szülési fájdalmak, de a mentősöknek hála minden jól végződött a közeli kórházban. Minden nap más, de a lényeg, hogy az itt dolgozók önzetlenül segítenek a rászorulókon” – tette hozzá az igazgató.

Kevesebben érkeznek

Ugyan a háború kezdetekor és az azt követő hetekben sokkal nagyobb volt a menekültáradat a mostani helyzethez képest, a központ továbbra is várja az érkezőket. „Bár az elmúlt napokban átlag mindössze 35-40 menekült tartózkodott a központban, mi mindig itt vagyunk. Mivel a központ a szlovák szamaritánusokhoz tartozik, legalább egy önkéntesünk mindig jelen van, de folyamatos segítséget kapunk a nemzetközi csapatoktól is. Az önkéntesek rendszeres cseréjére nemcsak a fizikai, hanem a pszichikai terhelés miatt is szükség van, rengeteg olyan menekülttel kerülünk kapcsolatba, akik nagyon rossz lelki állapotban, a háború kellős közepéről érkeznek hozzánk. Ez természetesen az önkéntesekben is nyomot hagy, ezért is van szükség arra, hogy kipihenten álljunk szolgálatba. Mivel mindannyian önként vagyunk itt, nem könnyű az időbeosztás, de általában négy-öt napot töltünk a táborban. Jelenleg kevesebb menekült érkezik, sőt olyanokról is tudunk, akik már visszatértek Ukrajnába. Ettől függetlenül mi továbbra is itt vagyunk, hiszen volt már rá példa, hogy egyik nap csak páran, de másnap már többtucatnyian érkeztek hozzánk. A központunkból tudtommal senki sem tért vissza Ukrajnába, a legtöbben Szlovákia nyugati részeibe és Nyugat-Európa irányába, Németországba, Angliába vagy Franciaországba indultak tovább” – nyilatkozta lapunknak Ivana Torbíková, a Szlovák Szamaritánusok Szövetségének tagja, a vajáni központ egyik felelős vezetője.

Sírva fakadtak

Ottjártunkkor több olyan menekülttel is beszéltünk, akik közvetlenül Ukrajna háború sújtotta térségeiből, köztük Kharkivból, Kijevből, Velikij Novgorodból vagy Donyeckből érkeztek. Szinte mindegyik menekült sírva fakadt, amikor az ottani helyzetről kérdeztük őket. Alexander Psurtseva négytagú családjával, epilepsziás kisfiával és feleségével Szlovjanszk városából érkezett. A családapa elpanaszolta, fekvőbeteg kisfiukkal két napon át utaztak, mire elértek Ukrajna nyugati határához. „Mivel a mi szomszédságunkban több rakétát is ledobtak, a fiam és feleségem egészségügyi állapotára tekintettel úgy döntöttünk, hogy mindent hátrahagyva mi is elhagyjuk szeretett otthonunkat. A határon szerencsére figyelembe vették fiam állapotát és előreengedtek bennünket. Azt, hogy az otthoniakkal mi a helyzet, nem tudjuk, de igazából bele sem merünk gondolni, kivel mi történhetett. Annak viszont igazán örülünk, hogy itt nem repkednek helikopterek meg vadászgépek a fejünk felett és nem hullanak rakéták a közeli házakra. Reméljük, hogy a háború véget ér és visszamehetünk Ukrajnába, de ha mégsem, akkor mindenképpen a határ közelében szeretnénk maradni. Bár itt béke és nyugalom van, nekünk Ukrajna a hazánk” – mondta az Új Szónak Alexander Psurtseva.