Díjugrató verseny – nemzetközi részvétellel

Perbenyik. A Királyhelmec szomszédságában lévő településen megrendezett nemzetközi díj?ugrató versenyen huszonkét hazai és külföldi lovasklub hetvenhat lovát indította el, ezzel az évről évre egyre nagyobb rangot szerző kelet-szlovákiai megmérettetésen új nevezési rekord született.

Perbenyik. A Királyhelmec szomszédságában lévő településen megrendezett nemzetközi díj?ugrató versenyen huszonkét hazai és külföldi lovasklub hetvenhat lovát indította el, ezzel az évről évre egyre nagyobb rangot szerző kelet-szlovákiai megmérettetésen új nevezési rekord született.

A Perbenyiki Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet Májusi díján szlovákiai, magyarországi és lengyelországi klubok lovasai álltak rajthoz, de a versenynek amerikai, olasz, fehérorosz valamint svéd indulói is voltak. Dubik István, az intézmény igazgatója elmondta, nagy hagyományai vannak a községben a lovassportnak, hisz a mezőgazdasági szaktanintézetnek otthont adó kastély egykori tulajdonosa, gróf Majláth József már a századfordulón rendezett itt versenyeket. Az első „újkori” díjugrató versenyt Perbenyikben ennek tiszteletére 1997. május 25-én tartották, s a szervezőket már akkor meglepte, hogy az esemény milyen sok látogatót vonzott. Az idei megmérettetés – melyet a bodrogközi településen már tizenkettedszer rendeztek meg – a Szlovák Lovassport Szövetség hivatalos versenynaptárában is szerepel, így a versenyzők teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékelte. A résztvevők négy cím elnyeréséért, különböző nehézségi fokozatú pályákon mérték össze tudásukat. Perbenyikben szórakoztató programok, hortobágyi csikósbemutató és kirakodóvásár várta az érdeklődőket, a szervezők tájékoztatása szerint a látványosság közel hatezer nézőt vonzott.

Dubik István azt is elárulta, a verseny helyszínét néhány évvel ezelőtt kényszerűségből változtatták meg. Akkor a díjugrató előtti napon felhőszakadás volt a faluban, s a helyi sportpályán kialakított pálya használhatatlanná vált. Mivel az eseményt elhalasztani nem lehetett, a szervezők jobb híján a Majláth-kastély 5 hektáros parkjában állították fel az akadályokat. A kényszer szülte változtatás azonban mind a versenyzők, mind a nézők részéről kedvező fogadtatásra lelt, így a kastély parkja idén már negyedszer adott otthont a versenynek. A Perbenyiki Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet Májusi díján a fiatal lovak versenyét az olasz Tomaso Mongiello lovagolta Chulio nyerte, a falu polgármesterének díját Patriot nyergében a fehérorosz Vaszilij Ivanov vehette át, az iskola igazgatójának díját Forte nevű lovával Lucia Tarabová, a Kassai Chiara Lovasklub versenyzője vihette haza. A Kassai Megyei Önkormányzat elnökének kupáját a versenyben Jessica nevű lovával diadalmaskodó, ugyancsak kassai színekben versenyző Ján Fečko kapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?