Csendes romladozás lesz-e a sorsa?

Megmarad-e, mi lesz a további sorsa ennek az időjárás viszontagságai miatt lassan pusztuló érdekes és míves épületnek?

Régi hívek kis egyháza

Csoltón, a dombtetőn magasodva már jó hét és fél évszázada ott áll a római katolikusok Szűz Mária tiszteletére felszentelt gótikus temploma. Az ágostai evangélikusoké lent a völgyben épült. Épphogy akkorka, mint egy nagyobb lakóház. Csoltó imaházának ez is az egyik különlegessége, ez a sajátságos korabeli elhelyezés és méret. Mert amikor ezt a kis templomot a hívek saját erőből, a költségeket adakozásból fedezve megépítették, ez a szerény épület még csak az akkori falu szélén kaphatott helyet. A szabályozás szerint tornya sem épülhetett. A hívek mégis megépítették és sokáig erős akarattal fenn is tartották imaházukat, s leányegyházként Gömörpanyithoz csatlakoztak. Az önállóság első évtizedei Csoltó evangélikus egyházában a lelkes gyülekezetépítő időszak volt. A megerősödés, önállóság és a fejlődés bizonyítéka az is, hogy 1840-ben az egyszerű, téglalap alaprajzú épület nyugati oldalához egy díszesebb bejárati részt toldottak. Ez a kor divatos építészeti stílusában készült, a klasszicizmus jegyeit viseli magán. Míg az egész imaház nagy része dísztelen, sima falú, ez a bejárati rész már timpanonos, a falak lizéniával, azaz függőleges, a falsíkból kiemelkedő vakolatdíszekkel ékesítettek, és egy ovális alakú oromablak is készült ebbe a részbe. A krónikák szerint ezzel az 1840-es hozzáépítéssel egy időben a templomnak a belső berendezését is kiegészítették és bővítették, a padok, az oltár, a szószék ebben az időben készült, helyi ács, asztalos, műbútorasztalos mesteremberek keze munkáját dicsérve.

Egy másik korszak

A csoltói ágostai evangélikus egyház lélekszáma nagyjából a második világháború utáni időszakig alig változott, a közösség képes volt imaházát fenntartani. Heti legkevesebb egy istentiszteletet tartottak a szerény, szinte már dísztelennek látszó, de ettől mégis mívesen szépnek ható épületben. A szocializmus évtizedei alatt megcsappant a hívek ereje, az istentiszteletek száma fokozatosan ritkult. A rendszerváltás sem hozott nagy lendületet, néhány éve teljesen abba is maradt az istentiszteletek szolgálata. Csoltó kétszázharmincnyolc éves imaháza tehát most már egy ideje kihasználatlanul, üresen áll, s az épület állaga – mint az ilyenkor lenni szokott – szemmel láthatón romlik. Már nem tűnik fel senkinek egy-egy elmozdult tetőcserép, az azon befolyó esővíz sem látszik kintről. Hogy gondok vannak a tetővel, azt az épület attikáján egyre több helyen észlelni lehet, a hámló vakolat ezt mutatja. Az 1840-es klasszicista kiegészítés romlásának legnyilvánvalóbb jele az ovális oromablak körül kialakult beázási folt. A lizéniák vakolása is kezd egyre több helyen feltáskulni, a festés megfakult, mohosodások, felázások kezdik bontani a vakolatot az épületen. Amely egyébként 1975 óta „élvezi” a nemzeti kulturális emlék kitüntető címet. Az ingatlan az ágostai evangélikus egyház tulajdona, Gömörpanyit fíliája, amely egyike annak a négy tisztán magyar ajkú gyülekezetnek, amelyek az Ágostai Evangélikus Egyház Rimai Esperességéhez tartoznak. A négy színmagyar gyülekezet mellett még három vegyes, szlovák–magyar is működik. Az esperességnek túlnyomórészt szlovák hívei vannak, az összlétszám kevesebb, mint ötezer, így az egyház anyagi eszközei korlátozottak. Talán ha a műemlékvédelem felkarolná ennek a kis imaháznak a sorsát, most még időben és komolyabb költségek nélkül megmenthető lenne ez a kis remekmű. Amely egykor a faluszélen állt, ma viszont belesimul az utcaképbe, a nálánál alig valamivel kisebb családi házak sorába. Megér egy kitérőt, érdekes látvány. Az is megér pár perc merengést, hogy egykor, elnyomatásban hogyan tudtak ilyen szép dolgokat önerőből építeni azok a hithű hívek? S miért hagyjuk most, hogy ami régi és szép, az tönkremenjen?