Cselényi Árpád alkotásai Szolnokon

Tornalja/Szolnok. Második alkalommal rendeznek kiállítást a tornaljai tanár-festő, Cselényi Árpád képeiből a magyarországi Jász–Nagykun–Szolnok megyében. Csütörtökön délután a szolnoki Damjanich János Múzeumban nyitották meg azt a tárlatot, melynek címe 33 ablak.

Tornalja/Szolnok. Második alkalommal rendeznek kiállítást a tornaljai tanár-festő, Cselényi Árpád képeiből a magyarországi Jász–Nagykun–Szolnok megyében. Csütörtökön délután a szolnoki Damjanich János Múzeumban nyitották meg azt a tárlatot, melynek címe 33 ablak. A kiállításon négy sorozat olajfestményeivel ismerkedhetnek meg a szolnokiak. A Trapéz és korlát sorozat négy, a Gömöri eklektika hat képe, és az Egy tucat zsák már korábban elkészült, viszont a 33 ablak sorozat képeit kifejezetten a mostani tárlatra készítette el a festő. Mint azt Egri Mária, a rendező intézmény művészettörténésze elmondta, ez utóbbi sorozat abból az alkalomból készült, hogy Cselényi Árpád az idén harminchárom éves. Elmondta továbbá, hogy neki nagyon tetszenek a festmények, s külön megemlítette a színek élénkségét, a formák határozottságát és a rajzok szerepét egy-egy alkotáson belül, mely megnyilvánulások, véleménye szerint, a szolnoki szemnek szokatlanok. A művészettörténész a felületek kezelését is sajátosnak tartja. Az Egy tucat zsák sorozat képeit – melyek a lélek bugyrait hivatottak jelképezni, és zsákvászonra készültek – nagyon eredetinek tartja. Egri Mária szerint Cselényi Árpád valamennyi képén letisztult gondolatok látszanak, melyek hosszú „agymunka” eredményeként készültek, s nem anynyira pillanatnyi ihletből születtek.

A kiállítás november 28-áig tekinthető meg a szolnoki Damjanich János Múzeum I. emeleti Folyosó Galériájában, hétfő kivételével naponta 9 és 17 óra között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?