Csaknem megduplázódott a fertőzöttek száma a Galántai járásban

tesztelés
Galánta |

Csaknem a duplájára emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma egy hét alatt a Galántai járásban.

 

A 3. naptári héten jelentősen nőtt az új típusú koronavírus miatt kialakult Covid-19 betegséggel diagnosztizált páciensek száma. „2022 második naptári hetéhez viszonyítva 90 százalékkal emelkedett, vagyis majdnem megduplázódott a koronavírussal fertőzöttek száma. Elmondhatjuk, hogy a legtöbb beteg iskoláskorú, a 10-14, illetve a 15-19 éves korosztályhoz tartozik. Mindez megmutatkozik az oktatási intézmények működésében, amelyeket kénytelenek vagyunk fokozatosan bezárni” – mondta el lapunknak Iveta Šuleková, a galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal tisztiorvosa. A járásban 8 alapiskolában kellett felfüggeszteni teljesen vagy részlegesen az oktatást. Öt iskolát zártak be teljes egészében, kettőben az alsó, egyben a felső tagozatos osztályokat kellett vesztegzár alá helyezni, valamint 61 alapiskolai osztályt. Kilenc középiskolai osztályban szünetel a jelenléti oktatás, kilenc óvodai csoport és négy óvoda került karanténba. A tisztiorvos hozzátette, a legtöbb osztályban a Covid-19 megbetegedés miatt rendelték el a karantént, de azokban az intézményekben, amelyeket teljesen bezártak, más influenza jellegű tünetek vagy influenza miatt. 

A járásban észlelt pozitívan tesztelt esetek 30 százaléka be volt oltva, 25 százalékuk 18 évnél fiatalabb, 3,2 százalékuk 65 évnél idősebb. 

Iveta Šuleková kiemelte, a január 25. előtt elrendelt karantén az akkori karanténszabályok alapján 10 nap után ér véget, azok a személyek pedig, akik január 25-től kapták meg a pozitív teszteredményt, öt napok kötelesek házi karanténban maradni.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?