Csak a megye dönthet a sebességkorlátozásról

Királyhelmec
Királyhelmec |

Egy idén tavasszal történt közlekedési baleset kapcsán szeretné csökkenteni a megengedett sebességet a város vezetése a Géresi úton, ahol a gimnázium van.

 

Lapunk szerkesztőségét levélben kereste meg egy édesanya, aki arról tájékoztatott, hogy a lányát áprilisban a gimnázium előtti zebrán ütötte el egy autó. A gyerek súlyos sérüléséket szenvedett, de szerencsére már jobban van. A levélíró arra figyelmeztetett, hogy a baleset talán megelőzhető lett volna, ha lassabban haladnának az autók azon a szakaszon. Sajnos a oktatási intézmény előtt csupán közlekedési tábla figyelmeztet a gyalogátkelőre, de sebességkorlátozás nincs érvényben, a járművek 50 kilométeres sebességgel haladhatnak. Az elgázolt lány édesanyja hónapokkal ezelőtt Pataky Károly polgármester segítségét kérte, de a megkeresésnek eddig nem lett eredménye.

Pataky Károly elmondta, valóban megígérte, hogy segít, de mivel a Géres út megyei kezelésű, saját hatáskörben nem intézkedhetett. Megyei alelnökként azonban többször tárgyalt az illetékesekkel, többek közt Rastislav Trnkával, Kassa megye elnökével is, de arról, hogy hol tart az ügy, egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. Ugyanúgy, mint az önkormányzat kezelésében és tulajdonában lévő utaknál, a közlekedési rend megváltoztatását az út tulajdonosának kell kérvényeznie a területileg illetékes közlekedésrendészettől. A hivatal munkatársai megvizsgálják a kérelmet, majd helyszíni szemlét tartanak. A változtatásokra – új közlekedési táblák vagy forgalomlassító útbordák kihelyezésére – csak ez után kerülhet sor. Forgalomlassító útbordákat elsőrendű utakra lerakni egyébként nem egyszerű, ugyanis a törvényi szabályozás értelmében ez csak kivételes, indokolt esetben megengedett. Királyhelmec polgármestere, akinek lánya szintén ebbe a gimnáziumba jár, elmondta, a gyerekek biztonságáért nemcsak itt, hanem a város többi oktatási intézménye környékén is megpróbálnak mindent megtenni. A városi rendőrség és a roma polgárőrség tagjai minden reggel ott vannak a gyalogátkelőknél a gimnázium, a magyar és a szlovák alapiskola mellett, valamint a Gazdag pékség közelében lévő buszmegállóknál, hogy az iskolába igyekvő gyerekek biztonságára figyeljenek. A két alapiskolánál a tanítás végeztével is szolgálatot teljesítenek, ám a középiskoláknál erre nincs lehetőség. Ilyenkor a gyakoribb járőrözéssel igyekeznek fenntartani a rendet.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?