Cole Porter Királyhelmecen

Persze nem személyesen. Csak a szellemét és még néhány kitűnő zeneszerzőtársáét idézi meg időről időre három kiváló bodrogközi muzsikus. Jó zenével, nélkülözve a szokásos spirituális eszközöket, ám nem nélkülözve közben magát a spiritualitást. Ha a Desszert trió előadásában felhangzik a harmincas-negyvenes évek zenéje, az ismert hot-jazz dallamok, érezhetően belengi a teret valami a korabeli mulatók hangulatából: New-York, alkoholtilalom, fehér kalocsnis gengszterek, feketére mázolt fehér zenészek..., majd modern jazz, szving és kacsintás a be-bop felé. Aztán a békebeli magyar orfeum és a kávéházak zenéje: Kozma és Seres.

Zongora, gitár és ének, valahol az alt és a mezzoszoprán határán. Ennyi a zenekar. A nagybőgő és dob hangját a zongorista jobb keze, illetve gép helyettesíti. Ha nem nagyon figyelünk, ezt észre sem veszszük. A nagyszerűen képzett énekes egyszerűen nem engedi hozzánk a technikai részleteket. Az énekszólamok alatt a hangszeres kíséretet magabiztosan háttérbe szorítva építi fel a dalt, kristálytisztán intonálva a dallamot. Az improvizációs próbálkozások inkább díszítésekként jelennek meg nála; a központi dallamtól való minimális eltéréssel, szinte komolyzenei anyagként kezelve az eredeti zenei témát és variációit.

Nem mondhatjuk el ugyanezt a zongoristáról, akit szinte szétfeszít az improvizációs kényszer, és aki magára vállalja (vagy inkább magához ragadja) a hangszeres kíséret nagy részét. Ez egyrészt a hangszer jellege miatt lehet így – amely egyszerre szóló- és kísérőhangszer –, vagy inkább a zongorista individualizmusa és technikai tudása miatt. A magabiztos hangszerkezelés, a dallamérzékenység és a megnyilatkozás igénye a kisformációs zenekaroknál elengedhetetlen. Oláh Ernő mindezt arányosan építi be zenéjébe, biztos alapot nyújtva ezzel a zenésztársainak. Kicsapongó improvizációit szépen ellenpontozza az érzelgősséget teljesen nélkülöző ének és a visszafogott gitárkíséret.

A gitár a józanságot és a biztos harmonizációs hátteret képviseli a trió hangzásában. Nagyobb meglepetések okozása nélkül tölti be azokat a réseket, amik az énekhang és a zongora, illetve a zongoraszóló és a basszuskíséret között egy kis létszámú zenekarnál elkerülhetetlenül megjelennek. A gitáros, Kronauer Ferenc technikai tudása nemcsak sejteti, hanem több helyen határozottan fel is mutatja a klasszikus zenei előtanulmányokat mint hátteret.

Joe Zawinultól, a modern jazz egyik legjelentősebb alakjától származik az a híres mondás, miszerint: „Nem kell mindig úgy játszani, mintha minden hangon az életünk múlna.” A Desszert trió könnyed és ugyanakkor igényes zenéje különösebb technikai bravúrok és vétségek nélkül pontosan követi a „mester” útmutatását – a hallgató gyönyörűségére. (Lovas Tibor)