Citerások találkoztak Érsekújvárban

Citerások Fesztiválja Érsekújvárban
Érsekújvár |

A közös citerázás és éneklés örömét élték meg a citeracsoportok tagjai a Csemadok-székházban csütörtökön megrendezett Citera Fesztiválon. A fellépőkhöz a közönség soraiban ülők is csatlakoztak, dallal és tapssal kísérve a remek produkciót. 

A Csemadok Érsekújvári Alapszervezete és a Felvidéki Citerazenekar közös rendezvényén, melyet Nyitra megye önkormányzata támogatott, Neszméri Tünde a Csemadok országos elnökségének ifjúságért felelős tagja köszöntötte a vendégeket. Köztük Bárdos Gyulát, a Csemadok országos elnökét és Brezovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, aki jelenleg Magyarországon él. 

„Amikor a jogfosztás évei után elkezdődött a magyar élet és bátran beszélhettek az emberek magyarul a szülőföldjükön, éneklő-, tánc- és esztrádcsoportokat hoztak létre. Ekkor alakult meg a Csemadok 1949. március 5-én, és elsőként jött létre az alapszervezetünk Érsekújvárban. Itt épült meg az első Csemadok-székház is. 75 év telt el azóta, ám a Csemadok máig fontos, megtartó erőt jelent. A szervezet tagjai a szívügyüknek tartják azt is, hogy minél több gyerek tanuljon az anyanyelvén, magyar iskolában” 

mondta Neszméri Tünde. 

Elsőként a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének éneklőcsoportja mutatkozott be az érsekújvári találkozón. A csoport tagjai rendszeresen részt vesznek a városi rendezvényeken és szívesen tesznek eleget hazai és külföldi meghívásoknak. Bystrický Imre a csoport vezetője citerán kísérte a mulatós nótákkal, népdalcsokrokkal érkező csoportot. Nagy tapsot kapott a Bényi Rozmaring néptáncegyüttes is, amely kezdetben menyecskék csoportjaként működött és idővel csatlakoztak hozzájuk a férfiak. Máig a helyi kurtaszoknyás népviseletben lépnek fel. Érsekújvári, zsitvabesenyői, ebedi, naszvadi és tardoskeddi citerások teremtettek fesztiváli hangulatot a Csemadok-székházban, a közönség vastapssal köszönte meg a közös produkciót. 

„Az volt a tervünk néhány évvel ezelőtt, hogy létrehozunk egy száztagú citerazenekart szlovákiai magyar citeracsoportokból. A koronavírus-helyzet megakadályozta a szervezést és a fellépéseket, időközben néhány csapat feloszlott, vagy szünetelteti a próbákat. A kitartó csoportokat elneveztük Felvidéki Citerazenekarnak. A mostani összeállításban öt csoport citerásai mutatták be a felvidéki régiók népdalait, egy nyugati mátyusföldi és egy keleti magyarbődi csokorral ajándékozták meg a közönséget” 

mondta Neszméri Tünde. A citerások tavaly októberben találkoztak Érsekújvárban a Csemadok-székházban rendezett országos citeratalálkozón. A szakmai zsűri döntése alapján akkor a lukanényei citerazenekar kapta a Patócs Lajos díjat. Tizenkét citerazenekar mutatkozott be az országos találkozón. Akkor is, most is több zenekedvelő korosztály vett részt a rendezvényen. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?