Cél a támogatások megszerzése

Pered.

Pered. A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége (SZMSZSZ) elmúlt négyéves tevékenységének legnagyobb sikere az, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével (SZMPSZ) közösen létrehozta a Pázmány Péter Alapítványt, és ezzel biztosította a magyar állam által nyújtott oktatási-nevelési támogatás hozzáférhetőségét a szlovákiai magyar tanulók számára. Erről Mézes Rudolf, az SZMSZSZ elnöke beszélt a szövetség november 13-án, Pereden megtartott negyedik közgyűlésén.

Tagadhatatlan, az oktatási-nevelési támogatás megszerzése ösztönözte a szülőket, hogy – ahol még nem volt – létrehozzák a SZMSZSZ-alapszervezeteket, hiszen csak ezek kérvényezhették a támogatást. Azt, hogy ez milyen fontos dolog, híven bizonyítja: a négy évvel ezelőtti közgyűlés óta háromszorosára nőtt az említett alapszervezetek száma.

Zsille Béla, a Pázmány Péter Alapítvány ügyvezetője arról is tájékoztatott, mindössze 15 magyar tannyelvű alapiskolában nem működik alapszervezete a szülői szövetségnek. Ennek az ügyvezető szerint az az oka, hogy az ide járó gyermekek szülei nagyrészt írástudatlanok.

A közgyűlésen elhangzott, a jövő évi oktatási-nevelési támogatási pályázatokat legkésőbb november végéig szeretnék meghirdetni. A középiskoláknak igyekeznük kellene 2005. január végéig, az alapiskoláknak február végéig benyújtani a kérvényeiket. Azt is tisztázták a jelenlévők, hogy az alapszervezetek és a szövetség központi szervei között nincs semmilyen alá- és fölérendeltségi viszony. Az alapszervezetek önálló jogi személyek, maguk felelnek a gazdálkodásukért, és nem tartoznak elszámolással a központi szerveknek. A közgyűlés a szövetség legfontosabb jövőbeni feladataként az önkormányzatokkal való szorosabb együttműködést jelölte meg, hiszen azok a nevelési és tanintézmények fenntartói.

Győrffy Csaba pozsonyi magyar nagykövet arra mutatott rá, hogy a jól működő szülői szövetség az állami oktatás civil ellenőrzésének záloga. Egy magyar származású sikeres üzletembert idézve figyelmeztetett, „a pénzt jól elkölteni nehezebb, mint megszerezni”. Rámutatott: az, hogy az oktatási-nevelési támogatásnak köszönhetően erősödik az alap- és középfokú magyar nyelvű oktatás, a komáromi Selye János Egyetem működésére is kihatással lesz.

Pék László, az SZMPSZ elnöke bírálta az állami támogatás fejkvóta szerinti elosztását: a szakiskoláknak előnyös a rendszer, de a falusi kisiskolákra nézve hátrányos. Szerinte a szaktanintézetek és szakközépiskolák támogatásához a gazdasági szférának is hozzá kellene járulnia.

A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a zárónyilatkozatot, amely az oktatási-nevelési támogatás megszerzését tartja a szövetség egyik legfontosabb feladatának. A Pázmány Péter Alapítvány ügyvezetője egy példát is említett: van iskola, ahol tavaly 19 volt a végzősök létszáma, szeptembertől pedig 50 új elsős kezdi látogatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?