Cél a szellemi hídépítés

Az újjáépült Mária Valéria híd azonkívül, hogy a Magyarországon foglalkoztatott hazai munkavállalók számára lehetővé teszi a könnyebb utazást, a Duna két partján élők között lehetőséget nyújt az együttműködés bővítésére.

Az újjáépült Mária Valéria híd azonkívül, hogy a Magyarországon foglalkoztatott hazai munkavállalók számára lehetővé teszi a könnyebb utazást, a Duna két partján élők között lehetőséget nyújt az együttműködés bővítésére. Párkányban tavaly októberben az Ister Granum Határ Menti Kisrégió létrehozásáról megállapodást írtak alá a Szlovákiában működő Déli Régió, az Esztergom–Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulás, valamint két magyarországi település: Tokod és Tokodaltáró képviselői. A kisrégió konzultatív tanácsának elnöke Meggyes Tamás esztergomi polgármester. A szervezet céljai között szerepel „az országhatár fölötti szellemi hidak építése és a regionális összetartozás tudatának kialakítása”. Az együttműködés már szakmai szinten is elkezdődött. 2001 nyarától a kisrégió munkáját nyolc szakbizottság – a közlekedési, ipari, mezőgazdasági, környezetvédelmi, közbiztonsági, egészségügyi, illetve a turizmussal és a képzéssel kapcsolatos szakmai csoportok segítik. A kisrégió gazdag történelmi (pl. Esztergom nevezetességei, a bélai kastély, a bényi Árpádkori templom), természeti látnivalókban (Bordák Rám szakadék, Dobogókő) és szellemi hagyományokban (pl. a Kurtaszoknyás falvak, a pilisi szlovák, valamint a német és a magyar hagyományőrzők). A kisrégió alapítói szerint az Esztergomot Párkánnyal összekötő híd révén a Budapesttől 50 kilométerre lévő térség Közép-Európa egyik leglendületesebben fejlődő ipari és turisztikai központjává válhat. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?