„Bűnösnek érzem magam”

„Semmilyen bíróság nem tud keményebb büntetést kiszabni rám, mint amilyet magamra szabtam ki” – mondja az a férfi, aki tavaly júliusban az autóban hagyta kétéves kislányát.NyitraA gyerek meghalt, az apa ellen vádat emeltek és vádalkut ajánlottak neki.

„Semmilyen bíróság nem tud keményebb büntetést kiszabni rám, mint amilyet magamra szabtam ki” – mondja az a férfi, aki tavaly júliusban az autóban hagyta kétéves kislányát.

Nyitra

A gyerek meghalt, az apa ellen vádat emeltek és vádalkut ajánlottak neki. Ő ezt elutasította, azt mondja, kész a bíróság elé állni és elviselni mindent, ami a perrel jár.

Az 57 éves Jozef Kurák bölcsődébe vitte volna a kislányát, de megfeledkezett róla és a munkahelye felé vette az irányt. Az autót a parkolóban hagyta a tűző napon és csak délután jutott eszébe, hogy a gyerekülésben felejtette a kislányt. Amikor kirohant érte, a gyerek már nem élt, számos égési sérülés volt a testén. A rendőrség először gyerek elhagyása miatt indított eljárást, ezért héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetés jár. Később gondatlanságból elkövetett emberölésre változtatta a vádat, aminek büntetési tétele kettőtől öt évig terjed, és ez feltételes büntetésre is váltható. A vádemelést megelőzte volna a vádalku lehetősége, amit Jozef Kurák elutasított, mint a sajtónak eljuttatott közleményében írta, azért, mert nem kér enyhítést. „Bűnösnek érzem magam, de a bűnöm más, mint amit az ügyész mond. Nem voltam hanyag apa, egyszerűen elfeledkeztem a kislányomról, amiért vállalom a teljes felelősséget. Kész vagyok bíróság elé állni és mindezzel szembesülni” – írta Jozef Kurák, hangsúlyozva, hogy ő nem kért vádalkut az ügyészségtől.

Mint kiderült, ez a lehetőség a rendőrségi kihallgatáson aláírt jegyzőkönyv része volt, amit Jozef Kurák valószínűleg anélkül írt alá, hogy tudatosította volna a következményeket. Tény, hogy sem ő, sem ügyvédje, Daniel Lipšic nem kérte a vádalku lehetőségét, az álláspontjuk az, hogy Jozef Kurák elviseli, amit a hatóság kiszab rá, mert nagyobb büntetést nem kaphat, mint amilyet saját magára rótt ki. „Azért vállaltam a védelmét, mert tudatosítottam, hogy ez velem is megtörténhetett volna. Gondos apáról van szó, nem kell őt elszigetelni a társadalomtól, sem átnevelni. A büntetésnek, amit kaphatna, nem lehet nagyobb elrettentő hatása, mint magának a tragédiának” – írta közösségi oldalán a jogász-politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?