Kép: Facebook/Fishing Time
Budaj megvizsgáltatja a dunacsúni halpusztulás okát
Ján Budaj környezetvédelmi miniszter (OĽaNO) utasítást adott rá, hogy vizsgálják meg a Dunacsúnnál tapasztalt tömeges halpusztulás okát.
A jelenségre több környezetvédelmi szervezet is figyelmeztetett.
Az eset még a hét elején örtént, mikor egy rutineljárás során leállították a dunacsúni erőművet. Miután újra elindították, a halak a kövek között ragadhattak.
„Meg kell vizsgálnunk, mi történt“
- mondta a miniszter, aki szerint két lehetőség van. Vagy az történt, hogy a vízgazdaságiak túl gyorsan csökkentették a víz szintjét, és a halak nem tudtak elúszni. A másik lehetőség, hogy a körzet felelőse nem tett eleget a törvényből fakadó kötelességének, hogy ezt megelőzze.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.