Borsiak repülőrajtja

Borsi. Repülőrajtot vettek tegnap délután a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában játszó borsiak (Borša), akik a jászómindszentieket (Poproč) fogadták. „Repülőrajtot vettünk, már az 5. percben 2:0-ra vezettünk. Utána azonban leálltunk, több góllal kecsegtető helyzetünket is elpuskáztuk.

Borsi. Repülőrajtot vettek tegnap délután a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában játszó borsiak (Borša), akik a jászómindszentieket (Poproč) fogadták. „Repülőrajtot vettünk, már az 5. percben 2:0-ra vezettünk. Utána azonban leálltunk, több góllal kecsegtető helyzetünket is elpuskáztuk. Fordulás után még egyszer eredményesek voltunk, Szalontai, ifj. Nagy Mihály és Mihók találataival végeredményben 3:0 arányban győztük le a jó képességű, 10 forduló után második helyezett vendégeket. A mezőnyben ugyan jól adogattak, ám ziccereik nem voltak. Szerencsére nálunk nem igazolták gólképességüket, holott eddig éppen ők szerezték a legtöbb találatot, szám szerint huszonötöt” – tudtuk meg a részleteket a borsi párharc lefolyásáról id. Nagy Mihálytól, a vendéglátók klubmenedzserétől. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?