Borászati-szőlészeti szakmai központ épül Muzslán

Borászati–szőlészeti szakmai központ épül Muzslán
Muzsla |

Az új laboratóriumban a bor negyvenféle paraméterét tudják majd vizsgálni, a digitális hálózattal és több mérőállomással működő meteorológiai központ pedig a szőlőbetegségek előfordulására is figyelmeztet.

Nyertes, uniós pályázat alapján 309 ezer euró értékű beruházásra készülnek a községben, az ország egyik legjobb borvidékén. Jövőre borászati, szőlészeti szakmai központ és borlaboratórium létesül a falu központjában található, felújításra váró épületben. Ez tulajdonképpen egy szolgáltatóház lesz és egy regionális szakmai bázis a szőlészek és borászok számára – mondta el lapunknak Farkas Iván, polgármester. A felújított épületben borászati eszközöket és kellékeket is árulnak majd, a borlaboratórium pedig nem csak az egész muzslai és párkányi borkörzetet, de még a magyarországi, kesztölci, nyergesújfalui, Esztergom környéki borászokat is ki fogja szolgálni.

„Ez egy roppant fontos szakmai kitörési pont. Környékünk a szőlő minősége és a termelt borok alapján Szlovákia legkiválóbb termesztői körzete, lényeges tehát, hogy a kistermelők, a kézműves borok előállítói és a kisebb pincészetek is be tudják majd vizsgáltatni a boraikat, mert eddig erre Pozsonyban vagy Budafokon volt csak lehetőségük”

– taglalta a részleteket a polgármester. Farkas Iván hozzátette, a felújítandó épületben rendszeresen tartanak majd előadásokat, továbbképzéseket, szakmai konferenciákat is, ebbe a térség borászait-szőlészeit is bevonják.

A leendő központ egy volt üzlethelyiség felújított épületében üzemel majd.

Korszerű, megfizethető szolgáltatás

Az épületben nem csak a borlaboratórium nyújt majd speciális szolgáltatást, hanem az időjárás-előrejelző hálózat is, amelynek itt lesz a digitális, számítógépes központja. A rendszer a leggyakoribb szőlőbetegségekre is figyelmeztetni fog, telefonos alkalmazással és interneten keresztül is, tehát a szőlősgazdák tudni fogják, mikor, mi ellen kell védekezniük, mikor kell permetezni stb. A mérőállomásokat szlovákiai oldalon öt, magyarországi oldalon három helyre telepítik. A projektbe mindenképp bevonják a bátorkeszi szőlészeket, borászokat is, mert ott tömeges az igény az efféle szolgáltatásra.

„Az időjárási értékekből és mérésekből egy adatbázist állítunk össze. Ez hosszú távon is megmutatja, hogy például Muzslán milyen az éghajlat, mennyi a napos órák száma egy évben és hasonlók. Ami szintén fontos információ lehet a borászoknak és a szőlészeknek. A laboratóriumban pedig tudományos módszerekkel a bornak több, mint 40 paraméterét lehet kimutatni, ezek segítenek a borászoknak abban, hogy hogyan kezeljék tovább a boraikat” – mondta el az Új Szónak Mészáros Béla, önkormányzati képviselő, a projekt munkatársa. Az új központból számítógépre, laptopra és okostelefonra is kaphat majd minden borász értesítést, e-mailt és elemzést a saját boráról és az aktuális termesztési teendőkről. Mészáros hozzátette: a nyertes INTERREG-pályázat egyelőre nyolc mérőállomás üzemeltetését és kihelyezését teszi lehetővé, de a későbbiekben ez bővíthető lesz, miként a digitális rendszer is. A szolgáltatások árait egy kistermelő, háztáji borász is ki tudja majd fizetni – fogalmaztak a sajtótájékoztatón.

A muzslai központ jövő őszre készül el. A projekt magyarországi partnere a kesztölci Szivek Pincészet. Ők 30 ezer eurós támogatással újítják fel a saját borházukat, ahol a bevizsgálandó mintákat hűtőkben tárolják majd, valamint egy konferenciatermet is kialakítanak. A kesztölciek a magyarországi oldalon gyűjtik majd össze a bormintákat és a tervek szerint heti rendszerességgel szállítják majd át ezeket Muzslára, bevizsgálásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?