Bogyó és Babóca történetei Galántán

GA-Bartos Erika
GALÁNTA |

A Galántai Könyvtár meghívására látogatott Galántára a népszerű meseíró és költő, Bartos Erika. A helyi óvodások és a környék településeiről a járásközpontba látogató kisiskolások Bogyó és Babóca történetei után dedikáltathatták könyveiket és beszélgethettek is a szerzővel.

Több mint háromszáz gyerek és kísérőik voltak kíváncsiak a népszerű Bartos Erika budapesti író előadására, amelyet a Galántai Városi Művelődési Központban tartott péntek délelőtt. Az előadáson a galántai óvodások, a nagymácsédi Ringató csoport tagjai, a galántai, a felsőszeli és a nagymácsédi alapiskola alsó tagozatosai és óvodásai voltak jelen, illetve a maradék helyeket egyéni érdeklődők foglalták el. Az írót Récsei Noémi televíziós műsorvezető köszöntötte, aki úgy fogalmazott, a kortárs szerző munkássága meghatározó szerepet játszik abban, hogy a gyerekek számára olyan világot teremtsen, ahol a képzelet és a valóság csodálatos harmóniában találkozik, az általa alkotott történetek és karakterek megszámlálhatatlan gyerek szívébe lopták be magukat. Bartos Erika a bevezetőben a nézőknek elmondta, mindig nagy megtiszteltetés számára, ha a közönséggel találkozhat, de Galántára még nagyobb örömmel és kíváncsisággal érkezett. 

„Kodály Zoltán zenéjét, a Galántai táncokat jól ismerem, számos kórusművét énekeltem, ezért is nagy öröm nekem, hogy most itt lehetek” 

– fogalmazott. Az előadást a vászonra kivetített fejtörőkkel kezdte, amiket a gyerekekkel közösen oldott meg, majd Bogyó és Babóca öt meséjét mondta el. Voltak köztük régebbi és újabb történetek és egy olyan is, amelyet csak néhány nappal ezelőtt fejezett be. Az előadás után az olvasók és rajongók néhány mondatot válthattak is az íróval, aki szívesen dedikálta a könyveit. Perleczky Zita, a Galántai Könyvtár munkatársa szerint Bartos Erika megkerülhetetlen alakja a kortárs gyermekirodalomnak. 

„A mostani a második generáció, amelyik az ő történetein nő fel, hiszen az első alkotásai a kétezres évek elején készültek. Ahogy a művei beszivárogtak a szlovákiai magyar kultúrába, az akkori gyerekek azokon nőttek fel, így most már ők a saját gyerekeiknek mesélik az akkori történeteket. A 2020-as listán a top 10-ben volt Bartos Erika, mostanra viszont bekerült a top 5-be. Az előadás ötlete egy kötetlen beszélgetés alatt született Récsei Noémi és a könyvtár gyerekrészlegének munkatársai között, és egy igazi megvalósult álom a mai találkozó” 

– tudtuk meg Perleczky Zitától, aki hozzátette, a közeljövőben szeretnék azt megismételni.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?