Biztonsági őrök vigyázzák a Murgaš utcában élők nyugalmát

Érsekújvár. Átalakítják azt a Murgaš utcai lakóházat, amelyben azokat a Laktanya és Vár utcai lakosokat helyezték el, akik korábban fizették a lakbért.

A portán ezután már csak a Murgaš utcai szociális lakásokba hivatalosan bejelentettek jutnak átCsuport István felvételeA többieknek vidéken biztosítottak helyet. A városi képviselők a legutóbbi testületi ülésen 1,23 millió koronát (38 700 euró) különítenek el az idei költségvetésből a lakóház teljes felújítására, és huszonnégy órás biztonsági őrszolgálat létrehozására. „Négy új munkahely létrehozását javasoltuk, hogy az őrző-védő szolgálat emberei közül valaki mindig itt tartózkodjon a házban. A biztonsági őr kezdetben egy városi rendőr jelenlétében látja el az ügyeletet.

A falak, a padlóburkolat rendbetételére, a biztonsági őr irodájának kialakítására 45 ezer koronára (1400 euró) lesz szük?ség” – tájékoztatta lapunkat Ágh Péter, a városi hivatal elöljárója. A bejárati ajtó beüvegezésére 28 ezer koronát (875 euró) hagytak jóvá a képviselők, a kapu és az iroda megvilágítására további 27 ezer koronára (860 euró) lesz szükség. A térfigyelő kamera elhelyezése 320 ezer koronába (10 000 euró) fog kerülni. Idén tehát összesen 579 200 koronát (18 100 euró) fordítanak a Murgaš utcai lakóház felújítására, a bérekkel együtt 1 238 600 koronába (38 706 euró) fog kerülni az épület biztonságossá és szebbé tétele. Végre meghallgatásra találtak a Murgaš utcai családi házak tulajdonosai, akiknek komoly bosszúságot okozott az utcájukba telepített, kertjeiken átgázoló, éjszakánként hangoskodó lakók viselkedése.

Gejza Pischinger polgármester egy hónappal ezelőtt munkaértekezletre hívta a lakóegységet kezelő Bytkomfort Kft. képviselőit, és Major Róbertet, a városi rendőrség parancsnokát. A találkozón jelen voltak a városi hivatal illetékes osztályvezetői. Kiderült, hogy a folyosókon naponta pótolni kellett a villanykörtéket, ám estére rendre nyomuk veszett, a lakók megrongálták a folyosó falait, mindenütt mocsok és emberi ürülék volt. Nem bizonyultak elég hatékonynak a városi rendőrség dolgozóinak ellenőrzései sem, ezért az önkormányzat úgy döntött, portát alakít ki a bejáratnál, és a városi rendőrök mellett a lakásfenntartó cég őrző-védő szolgálatának emberei vállalnak felelősséget a rendért és a tisztaságért. (száz)

Harminc-negyven látogató

A Murgaš utcai szociális lakásokban mintegy 90-100 fedél nélkül maradt ember húzza meg magát engedély nélkül. Ők azok, akik nem fogadták el a vidéki pótlakásokat a Laktanya és a Vár utcai lakóház új tulajdonosától. A lakbérhátralékosok továbbra is ragaszkodtak Érsekújvárhoz, holott máig nem rendezték a korábbi lakásfenntartóval, az önkormányzattal szembeni – tízezrekre rúgó – adósságukat. Dráfi Ferenc házmester elárulta, napközben 30-40 személy is tartózkodik egy-egy családnál, és azt állítják, vendégségbe jöttek. Félő volt, hogy a lakóház rövid időn belül a Laktanya és a Vár utcai szociális lakások sorsára jut, és lakhatatlanná válik. A város vezetése végül úgy döntött, a ház hátsó bejáratát bezáratja, és csak a főbejáraton jöhetnek be a lakók, és a látogatók. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?