<p>Jozef K. elutasította a vádalkut, azt mondta, senki sem tud súlyosabb büntetést kiróni rá, mint a saját lelkiismerete.</p>
Bíróság elé áll az apa, aki az autóban felejtette a gyerekét
Szeptemberben bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly nyáron az autóban felejtette a gyerekét. A kétéves kislány hőgutát kapott és meghalt. Az apa elutasította a vádalku lehetőségét, azt mondta, semmilyen bíróság nem tudja jobban megbüntetni, mint ahogy ő bünteti magát nap mint nap.
Az 57 éves Jozef K.-nak bölcsődébe kellett volna vinnie a gyereket, de megfeledkezett róla és az autóban hagyta. Reggel nyolckor leparkolt a munkahelye közelében a tűző napon és csak délután három órakor jutott eszébe, hogy a gyereket a biztonsági ülésben hagyta. A kislányon már nem lehetett segíteni, az orvosok szerint a forróság következtében húsz-harminc perc múltán leállt a veséje és megduzzadt az agya.
Az apa ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat és felajánlották neki a vádalku lehetőségét, de elutasította. A bíróságnak címzett levelében azt írta, viselni akarja a következményeket, nagyobb büntetést úgysem róhat ki rá senki, mint a saját lelkiismerete.
Az ügyész márciusban nyújtotta be a vádiratot a bíróságra, és akkor arról lehetett hallani, hogy az apát büntetőparanccsal, azaz tárgyalás nélkül ítélik el, elkerülve a nyilvánosságot. Ez akkor lehetséges, ha a bizonyítékok egyértelműen alátámasztják a vádlott bűnösségét, és ő maga sem tiltakozik. Jozef K. ügyében azonban a bíróság kitűzte a tárgyalást, és a vádlotton kívül vélhetően szakértőket fog meghallgatni. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, de tekintettel a körülményekre és a büntetlen előéletre, Jozef K. feltételes büntetésre számíthat. Védelmét Daniel Lipšic vállalta, nyilatkozata szerint azért, mert a tragédia kapcsán tudatosította, hogy ez bárkivel megtörténhet. „Ilyenkor nem a szülői szeretet, hanem az emlékezet mond csődöt” – figyelmeztetett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.