Bilincsbe vertek a rendőrök egy maszk nélkül buszra várakozó nőt Szepsiben

rendőrok foldon
Szepsi |

Többszörös figyelmeztetés ellenére sem vette fel a maszkot egy buszra várakozó nő hétfő reggel, ezért a rendőrök igazoltatni próbálták. Mivel a nő nem volt hajlandó együttműködni, vulgáris volt és megtámadta a rendőröket, a földre teperték, bilincsbe verték és bevitték a rendőrállomásra. A Kassai Kerületi Rendőr-kapitányság belső vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, törvényesen jártak-e el a rendőrök.  

Az incidensre a szepsi integrált közlekedési terminál ötös számú buszmegállójánál került sor, melynél a rendőrség tájékoztatása és az egyik szemtanú szerint egy nő arcmaszk nélkül várakozott az autóbuszra.

„A nő épp keresztrejtvényt fejtegetett a buszmegállóban, amikor észrevetettem, hogy a távolból a rendőrök figyelik őt. A kültérben található buszmegállóban egyedül ült, nem volt rajta arcmaszk, de szerintem észre sem vette, hogy épp figyelik őt. Távolabb voltam tőlük, nem hallottam hogy pontosan miről beszéltek, de amikor odaléptek hozzá a rendőrök, láttam, hogy valamin vitáznak. Végül arra lettem figyelmes, hogy a nő elkezdett hadonászni, majd belerúgott az egyik rendőrbe. Ezt kisebb dulakodás követte, majd végül a rendőrökkel együtt a földre esett. A földre teperték, bilincsbe verték és elvitték a helyszínről” – nyilatkozta lapunknak az Eurobus egy neve elhallgatását kérő sofőrje.

Manapság szinte mindenhol ellenőrzik a járókelőket a rendőrök.

Ellenált a rendőröknek

A szemtanú által leírtakat az Új Szónak Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-kapitányság szóvivője is megerősítette. Elmondása szerint a helyszínen járőröző, elsősorban a járványhelyzet miatt érvényben lévő korlátozások betartását ellenőrző rendőrök és katonák egy maszk nélkül üldögélő nőre lettek figyelmesek.

„A rendőrök többször is felhívták a nő figyelmét az arcmaszk kötelező viselésére, mivel anélkül megsérti a jelenleg érvényben lévő törvényeket és veszélyezteti a körülötte lévőket. A nő figyelmen kívül hagyta a rendőrök utasításait és igazoltatni sem hagyta magát, távozni próbált a helyszínről. Arrogáns viselkedése és vulgáris megnyilvánulása miatt a rendőrök úgy döntöttek, hogy beviszik a legközelebbi rendőrállomásra. A nő továbbra sem volt hajlandó együttműködni, többször is belerúgott a rendőrökbe, ezért kényszerítő eszközöket kellett alkalmazniuk. A nő elvesztette stabilitását, a rendőrökkel együtt a földre esett. Végül megbilincselték és a legközelebbi rendőrállomásra vitték. Az esetet közrend elleni bűncselekményként könyveltük el” – közölte lapunkkal Lenka Ivanová rendőrségi szóvivő. Mivel egy kimondottan szélsőséges esetről van szó, az intézkedő rendőrök bánásmódjának és az egész eset átfogó kivizsgálásának érdekében a Kassai Kerületi Rendőr-kapitányság igazgatója belső vizsgálatot rendelt el.

Be kell tartani a törvényeket 

„A központ elítéli a hatóságok minden olyan beavatkozását, amely aránytalanul túllépné hatásköreik gyakorlása során a szokásos eljárások jogi korlátjait. Különösen fontos, hogy az ilyen beavatkozások ne mutassanak rendellenes magatartást az adott személy etnikai hovatartozásától függően. Azonban figyelembe kell venni, hogy jogszabálysértés esetén az illetékes hatóságok teljes hatáskörébe tartozik, hogy a törvényben meghatározott eljárásokat alkalmazzák az ilyen eljárások kiküszöbölésére vagy leállítására. A Szepsiben kialakult helyzetet továbbra is figyelemmel kísérjük” – közölte Jakub Popík, az Emberi Jogokért Felelős Szlovák Nemzeti Központ (SNSLP) szakembere. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?