Bevehetetlen erődítmények

Pozsony. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának őszi idényében olykor bevehetetlen erődítményekhez hasonlított a hazai pálya. Nyolc csapat (Hurbanovo, Galanta, Neded, ČFK Nitra, Kolárovo, Želiezovce, Bánov, Gabčíkovo) ugyanis vendégként mindvégig nyeretlen maradt.

Pozsony. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának őszi idényében olykor bevehetetlen erődítményekhez hasonlított a hazai pálya. Nyolc csapat (Hurbanovo, Galanta, Neded, ČFK Nitra, Kolárovo, Želiezovce, Bánov, Gabčíkovo) ugyanis vendégként mindvégig nyeretlen maradt. Hárman, a zselíziek, bánóiak és a bősiek, egyetlen pontot sem tudtak idegenben zsákmányolni. Közülük egyértelműen az egykor szebb napokat megélt csallóköziek rendelkeznek a legrosszabb bizonyítvánnyal. Ők ugyanis nyolc idegenbeli mérkőzésükün harmincöt (!) gólt kaptak, s mindössze hármat szereztek. Az egykor szebb napokat látott bősieken még az sem segített, hogy idény közben a Fekete, Nagy P. edzőpárost az egykori gólerős csatár, Molnár Zoltán cserélte. A Duna-partiak egyébként az értékelt időszakban csupán húszzor találtak az ellenfél kapujába, legeredményesebb játékosuknak az ötgólos Nagy Péter bizonyult. Rajta kívül még Pék (4), Horváth (3), Kozmér (2), Csiba (2), Németh A., Liszkay, Navrátil és Kvačkaj iratkozott fel a gólszerzők közé. „Kétarcú csapat a miénk. A zömmel fiatal, ám tapasztalatlan játékosaink otthon ugyan nagyon igyekeztek, idegenben azonban nem sok vizet zavartak. Szűk játékoskerettel rendelkezünk, a javulás érdekében rutinos labdarúgókat kell igazolnunk” – fogalmazott a szakvezető, aki egykor Bősön a II. liga élmezőnyéhez tartozó együttest irányította. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?