Vágsellye: Bevásárlótáskákba csomagolt életek

Szigorú napirend közös munkával

A krízisközpont részeként működik egész éves nyitvatartással a városi menhely, az éjjeli melegedő és az alacsony komfortfokozatú nappali központ. Jó néhányan várakoznak már a kora délutáni ételosztásra, amikor a bejárati kapuhoz érünk. Valamennyi férfi ápolt, borostának nyoma sincs az arcukon, a ruhájuk tiszta. Udvariasan érdeklődnek, kihez jöttünk látogatóba. Az egyik fiatalember kezében egy rózsaszín póniló, azt mondja, biztosan valamelyik óvodába tartó gyerek kezéből eshetett ki, majd valami jól látható helyre kiteszi.

Jurík Mónika szociális szakember nyit ajtót, és az étkező melletti irodába vezet, ahol bemutat Veronika Červenková szociális dolgozónak. Jól ismerik a krízisközpont valamennyi látogatóját, azok viszontagságos életútját, bukásaikat és ismételt talpra állásaikat. Mindketten a legapróbb részletekre is kiterjedő szociális feladatokat látnak el a krízisközpontban. Az a projekt, amelyből korábban ennek a két szociális dolgozónak a bérét fizették, augusztusban ért véget, és egy ideig veszélyben volt a krízisközpont további működése. Közben Peter Gomboš is benyit az ajtón, miután a folyosón váltott néhány baráti szót a lakókkal. Jó hírrel szolgál Peter Gomboš, a Szociális Szolgáltatások Intézete a krízisközpont fenntartójaként novemberben ismét beadta pályázatát a nappali központ hatékony működtetésére, így továbbra sem kell megválniuk az alkalmazottaktól.

A szociális dolgozók reggel nyolc órára jönnek a központba és délután négy óráig foglalkoznak a társadalom peremén élő, tanácsadásra, útmutatásra és biztatásra szoruló kliensekkel. Van úgy, hogy valamelyiküket orvoshoz kell kísérni, vagy az ügyeiket intézni a munkahivatalban. A délutáni ügyeletesek félnégykor lépnek munkába, este tíz óráig ketten felügyelik a központot, éjszaka egy ügyeletes van. Akadnak beteg, egészségkárosult lakóik is. „

Nem vehetünk fel egészségügyi gondokkal küzdő személyeket a központba, de ha a rászoruló már az itt tartózkodása idején sérült le, vagy betegedett meg, akkor mi gondoskodunk róla. Az ápolásra szorulók napközben is a szálláson tartózkodhatnak. Azokat, akik féléves szerződést kötnek a hajléktalanszálló fenntartójával, délután négytől fogadjuk a központban, és reggel nyolc órakor távoznak. Az éjjeli melegedőhelyet délután ötkor nyitjuk meg, ezek a lakók reggel hétkor hagyják el a szállást. Népszerű a nappali központunk, amely már reggel féltíztől működik, ide bárki jöhet a régióból, legyen az vágsellyei, vagy környékbeli hajlék nélküli. Senki ne gondolja, hogy ide csak melegedni, pihenni jönnek a rászorulók. Azok, akik részt vesznek a környezetszépítési, vagy a műhelymunkákban, ráadás uzsonnához, időnként valami ínyencséghez is juthatnak” – avat be a krízisközpont mindennapjaiba Peter Gomboš.

Egész éves támogatás

Elsőként az érsekújvári Oremus pékség kezdte támogatni a központban élőket. Valahányszor valamelyik nagyobb bevásárlóközpontokba szállították az árut, mindig juttattak a rászorulóknak is a péksüteményből. Egy ideje már az élelmiszerbankból is kapnak adományokat, mióta a Szociális Szolgáltatások Intézete egyezséget kötött a Tesco bevásárlóközponttal. Főzni nincs lehetőségük a Partizán utcai szálláson, ezért a leveseket a Domino, vagy a Lukas vendéglőkből kapják a tulajdonosok jóvoltából, de más vállalkozók is támogatják a rászorulókat.

„Éppen ma jelentkezett a Katolikus Karitász helyi kirendeltségének a dolgozója, és tartós élelmiszert ajánlott fel a lakók számra az adventi gyűjtésből. Az év folyamán is gyakran előfordul, hogy használt ruhákat, paplanokat, ágyneműket hoznak az adakozók. A ruhák tárolására külön raktárhelyiségünk van, ahová a lakókkal együtt hamarosan elkészítjük az új polcokat. Összmunkával készült az udvarról nyíló kapu szigetelése is, és csaknem minden városi óvoda, iskola környékét, sportpályáját rendbe raktuk a szükségszálláson élők hatékony segítségével” – tette hozzá Peter Gomboš.

A lakók már befejezték az étkezést, büszkén mutatják az újjávarázsolt kaput, amelyre az egyikük odabiggyesztett egy kedves feliratot:

„Zárd be magad után, én is szeretlek!”

Köszönet jár minden jóakarónak

A krízisközpont dolgozói hálásak minden jóakaratú ember segítségéért, önzetlen támogatásáért. Van úgy, hogy az emberek ismeretlenül adakoznak, és a bejárati ajtó kilincsére akasztják az élelmiszer adományokkal teli táskákat. Vágsellyén mintegy negyven társadalom peremén élő ember veszi igénybe a központ nyújtotta szolgáltatásokat, a szálláshely kapacitása huszonhét fős. Javarészt férfiak élnek itt, csak két nő van a szálláson, az egyik elmúlt már hetvenéves. Nekik nincs kedvük beszélgetni, a férfiak se sokkal közlékenyebbek, nem bíznak az idegenben, inkább az alkalmazottakkal társalognak. Olyanok, mint a megszeppent gyerekek a napközi otthonban, amikor ismeretlen ember lép be közéjük.

A Partizán utca lakói kezdetben tiltakoztak az ellen, hogy a közelükben hajléktalanszálló működjön. Nem tetszett nekik, hogy a téli hónapokban éjjeli melegedőt nyitottak a műszaki szolgáltatások egykori központjában. Mára jócskán megváltozott a helyzet, a környéken élők gyakran látják, hogy a lakók takarítják, szépítik a lakóházak parkjait, kerítéseit, fákat ültetnek, és részt vesznek a kisebb-nagyobb javítási munkálatokban. Nem kötekednek a járókelőkkel, nem lepik el sem a bevásárlóközpontok, sem a vasútállomás környékét. Többen közülük abbahagyták az ivást, csak hogy melegben, a sorstársaik között maradhassanak.

Nem minden vágsellyei hajléktalant sikerül megszólítaniuk az intézmény dolgozóinak, akadnak, akik továbbra is kéregetnek és zaklatják a járókelőket. Miattuk időnként kritika ér más rászorulókat is a városban. Az épület emeleti hálórészében néhány ágy felett szentképek lógnak, másutt óriási falióra ketyeg a szekrény oldalán. Megannyi, bevásárlótáskába csomagolt életet, néhány féltett emléktárgyat őriznek a kulcsra zárható vasszekrények. A folyosó faliújságán a futópálya építésekor és a parkosításkor készült vidám felvételek láthatók.

Mindig van remény!

A hajléktalanszálló és a nappali központ látogatói között egyaránt akadnak rászorulók, akik mára teljesen leszoktak az alkoholról. Többen is találtak alkalmi munkát, és 2016 óta csaknem a negyven százalékuk saját lábra állt. Van, aki idővel családot alapított és lakást bérelt. Ők már csak látogatóba érkeznek időnként a központba, arra biztatva másokat is, hogy ne adják fel a reményt. Az éjjeli szállásért napi 90 centet, a menhelyen lakásért, szociális szolgáltatásokért, vacsoráért, mosdási lehetőségért, mosógép használatáért, használt ruhákért napi 1,20 centet kérnek a rászorulóktól. A menhelyen élők szombaton és vasárnap bent maradhatnak a szálláson.

A szociális dolgozók nem kedvelik azt a szót, hogy hajléktalanok, jobban szeretik használni a hajlék nélküliek kifejezést. Sokat tudnának mesélni a kliensekről, például a harmincegy éves Ádámról, aki végleg feladta a reményt, hogy saját családot alapítson, mivel megsüketült. Róbert egy ideje lett példás lakó. A mozgássérült, kerekesszéket használó férfi akkor rémült meg, amikor szóba került, hogy szociális otthonba költöztetik a betegsége miatt. Azóta csak kalácsot és kakaót fogyaszt, a krízisközpont dolgozóit és lakóit tartja a családjának. Itt-ott akadnak összetűzések és verekedések is, mert van úgy, hogy az alacsony komfortokozatú menhelyre ittasan érkeznek a lakók, és kötekednek, szítják az indulatokat.

A verekedőket a házirend szerint 24 órára, de megesett már az is, hogy 3 napra utasították ki a házból rendbontás miatt. A szociális dolgozók mutatják az intézmény naplóját, ahová bejegyzik minden lakó érkezését és zárójelben feltüntetik azt is, ki milyen állapotban tért vissza a szállásra. A mozgásszervi panaszokkal élőknek mindig akadnak segítőik a menhelyen, az egészséges lakók felviszik sérült társukat az emeletre, segítenek neki zuhanyozni, elrendezik a fekhelyét.

Mindenki elfordult tőlük?

Az élettörténetek nagyjából hasonlók, túl sokat ittak, a kapcsolatuk válással végződött, a legtöbben az italozás miatt végül munkanélküliekké váltak, és a rokonság, a barátok is elfordultak tőlük, így kerültek az utcára.

Néhányan megjárták már a börtönt, általában kisebb-nagyobb lopásokért, kihágásokért, verekedésekért, vagy a tartásdíj fizetésének az elmulasztásáért indult ellenük büntetőeljárás. A nehéz életutak mögött sok keserűség és önvád lakozik. Ádám bekísér a hálórészbe és elmondja, ünnepi ruhája van, azt veszi fel karácsonykor, és nevet a többiek csipkelődésén. Azok közé tartozik, akik Peter Gombošt mindenben segítik, és szívesen vesznek részt a közös munkában. A vágsellyei krízisközpontban december 23-án tartják a karácsonyi összejövetelt, a támogatók jóvoltából pompás vacsorájuk lesz, amit a szociális dolgozók szolgálnak majd fel a lakóknak. Lesz közös emlékezés, beszélgetés is, ezen az estén vendégként kezelik a rászorulókat.

A krízisközpont dolgozói komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy mindenkit meghallgassanak és ellássanak hasznos tanácsokkal. Ha kell, szigorúak a szociális dolgozók, de ha arra van szüksége a rászorulónak, hogy megerősítsék őt az újrakezdés reményében, a róluk gondoskodóknak elhiszik, hogy létezik emberi méltóság, van olyan, hogy esélyegyenlőség. Innen, a krízisközpontból talán még el lehet rugaszkodni, az utcáról már nem.