Betörtek a menedékhelyre

Kassa. Ismeretlen tettesek betörtek az érsekség segélyszervezete által működtetett éjjeli menedékhelyre, és ellopták a kazán alkatrészeit. A Fialková utcai épületben napokig nem lehetett fűteni, ezért a legnagyobb hidegben be kellett zárni a menedékhelyet.

Kassa. Ismeretlen tettesek betörtek az érsekség segélyszervezete által működtetett éjjeli menedékhelyre, és ellopták a kazán alkatrészeit. A Fialková utcai épületben napokig nem lehetett fűteni, ezért a legnagyobb hidegben be kellett zárni a menedékhelyet. Ján Dečo, a segélyszervezet vezetője elmondta, hogy kisebb-nagyobb lopások havonta előfordulnak náluk, az elsősegélyszekrénytől a fogasokon át a csaptelepekig sok mindennek lába kelt már, ám most először voltak kénytelenek elküldeni a hajléktalanokat, mivel villanymelegítőkkel nem tudták kifűteni a helyiségeket.

A legutóbbi betörés elkövetői ötvenezer koronás kárt okoztak a segélyszervezetnek. A katlant egyébként sikerült kijavítani, a menedékhely várhatóan ma este ismét megnyílik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?