Bestiák katalógusa a népi hiedelmekből

A komáromi Ez_az_ könyvesbolt egy nem mindennapi kötetbemutatóval zárta a 2023-as évet. A 31 fejezetből álló Bestiarium Hungaricum valahol egyszerre néprajzi szakkiadvány, ismeretterjesztő könyv, amely emellett nagyon karakteres, szinte hipnotizáló vizualitással is bír. Az olyan lények, mint a csodaszarvas, turul, bányarém, markoláb, garabonciás vagy prikulics Németh Gyula színes grafikái, P. Szathmáry István fekete-fehér linómetszetei segítségével kelnek életre – miközben Magyar Zoltán etnográfus szakavatott néprajzi és kultúrtörténeti fejtegetései teszik megalapozottá a kötetet.

A komáromi könyvüzletben tartott bemutató házigazdája Vörös András, a Cser Kiadó vezetője volt, míg társai a két illusztrátor és a kutató voltak. Németh Gyula elmesélte, nem találkozott még olyan kötettel, amely a magyar hitvilág lényeit gyűjtötte volna össze hasonló módon – az ötletét pedig felkarolta a Cser. 2019-re már elkészült a rajzok egy része, a projekt következő etapjáig azonban várni kellett a Covid-járvány végére. Ekkor jelentkezett P. Szathmáry István egy hasonló koncepcióval. Noha az, hogy két grafikus dolgozik egy könyvön, nem mindig szerencsés, viszont annyira különböznek a két művész által teremtett grafikai világok, hogy végül egyáltalán nem kellett „egymáshoz méricskélni” őket.

Mire az ábrázolások kérdése rendeződött, olyan szakértőt kerestek, aki szakavatott ismerője a népi hiedelemvilágnak. Így jutottak el Magyar Zoltánig, akit szinte „doppingolt” a két grafikus világa, ugyanis az nagyon más, mint az ő otthonának számító tudományos gondolkodás.

Mint mondta, csodás lényekben nem szegényes a magyar folklór, ám egy teljes könyvet nem töltöttek volna meg ezek a szűkebb kategóriát képviselő alakok. Így bővítették a kört, s kerültek a koncepcióba például az állatszerű természetfeletti lények, illetve mágikus képességű emberek is.

Felmerült, hogy mennyire hittek az emberek ezekben a lényekben. Magyar Zoltán emlékeztetett, a mesék lényeit általában nem, míg a mondák szereplőit már valóságosabbnak tekintette a hallgatóság. Noha mindkét műfajban előfordulnak a boszorkányok, így a mesék világának alakjai is „reálisak” voltak egyesek számára. A szakember szerint a hagyományos folklóranyagnak „talán tényleg befellegzett” – de rámutatott, vannak modern mondák és hiedelmek is, amelyek ma is keresztül-kasul átszövik a társadalmi-kulturális életet.

Mivel a bemutatón jelen volt két etnológus, Liszka József és L. Juhász Ilona is, a diskurzus a néprajzi szakkérdések felé terelődött. Liszka például felvetette, mitől „magyarok” a könyvben szereplő lények – utalván ezzel arra, hogy ezek az alakok számos más nép hiedelemvilágában is megvannak. Magyar Zoltán szerint a bestiárum szereplőinek többsége egyfajta vándormotívum, voltaképp az teszi őket magyarrá, hogy a kutatók magyarul gyűjtötték fel ezeket magyar emberektől. Hozzáfűzte, van persze néhány etnikus (magyar) specifikum a jellemzőik között, ilyen például a csodaszarvas. Ez egy sztyeppei eredetű motívum, amely kora keresztény jegyeket is visel magán, ám annyiból mégis unikális lény, hogy a magyarság eredethagyományának egyik legfontosabb szereplője.

Hogy mennyire „élők” még ezek a lények a mai ember számára, arra L. Juhász Ilona hozott gömöri példákat. Mint mondta, ahogyan átalakult a rendszerváltás után a gazdálkodás, s a házaknál újra megjelentek az otthon tartott tehenek, új életre keltek a boszorkányképzetek is. Mint ismeretes, a boszorkányok képesek „megrontani” ezeket az állatokat, s amikor egy faluban megbetegedtek a jószágok, a helyi közösségben azonnal „azonosítottak” három boszorkányt, akik ezeket végezték.