Bérház égett Nagykaposon

Nagykapos |

<p>Tűz pusztított az Ung-vidék központjában egy Hviezdoslav lakótelepi bérházban. Az épületben található kilenc lakást kiürítették, a bérlőket ideiglenes szálláson helyezték el.</p>

A tűzeset idején épp ülésezett a helyi önkormányzat, így Petrikán Péter polgármester azonnal válságstábot állított fel, melynek vezetésével Papp Lászlót, a városi hivatal egyik alkalmazottját bízta meg.

Papp lapunknak elmondta, az előzetes vizsgálatok szerint a tüzet az épület pincéjében tartózkodó hajléktalanok okozták. A tűzoltók szakszerű és gyors beavatkozásának köszönhetően a lángok a lakásokra nem terjedtek át, ám a sűrű füst miatt lakhatatlanná vált ingatlanokból a bérlőket ideiglenesen ki kellett költöztetni. Tíz embert a rokonaik fogadtak be, huszonhét lakót pedig az ifjúsági és kulturális központban kialakított ideiglenes szálláson helyeztek el. A református egyházközség matracokat bocsátott a rendelkezésükre, ellátásukról a város gondoskodott. Komoly problémát jelentett, hogy a bérház másik szárnyában – a kigyulladt lépcsőház tőszomszédságában – nyugdíjasotthon működik, s egy ideig fennállt annak a veszélye, hogy gázrobbanás történik. Szerencsére ez nem következett be, így az otthon idős lakóit és a gondozókat nem kellett evakuálni. A kilenc lakásba tegnap délelőtt visszaköltözhettek a bérlők, a károk elhárítása jelenleg is folyik. A városi hivatal alkalmazottai a lakókkal közösen kitakarították a pincehelyiséget, és elkezdték a lépcsőház, illetve a lakások kifestését. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Hviezdoslav lakótelepi tűzben senki sem sérült meg, az anyagi kár felmérése folyamatban van.
Papp László tájékoztatása szerint a hasonló esetek elkerülése érdekében a városi tulajdonban lévő bérházak pincéjét lezárják, és oda csak a bérlőknek lesz bejárásuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?