Bérbe adnák az épület egy részét

A bodrogközi város szeretné bérbe adni a Fő utcán álló egyik irodaházának felső szintjét, ám a hosszú ideje húzódó tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.KirályhelmecKirályhelmecen 2013 nyarán az 1,33 millió eurós adósság miatt végrehajtási jogot jegyeztek be egyebek mellett a hő előállítására

A bodrogközi város szeretné bérbe adni a Fő utcán álló egyik irodaházának felső szintjét, ám a hosszú ideje húzódó tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre.

Királyhelmec

Királyhelmecen 2013 nyarán az 1,33 millió eurós adósság miatt végrehajtási jogot jegyeztek be egyebek mellett a hő előállítására és szállítására szolgáló városi vagyonra, az egyik önkormányzati tulajdonú, háromszintes, Fő utcai irodaházra, a művelődési központ mellett álló Bolyi utcai épületre, valamint a stadionra. Egy évvel később a végrehajtó több mint 150 hektár, önkormányzati tulajdonban levő földterületet árvereztetett el. Ezek értékét 180 ezer euróban határozták meg, végül a parcellákon – melyeket három környékbeli vállalkozó vásárolt meg – jóval áron felül sikerült túladni. A befolyt 280 ezer eurót a hitel törlesztésére fordíthatták, a tartozásból azonban még így is 261 ezer euró maradt. A hitel fennmaradó részét a jelenlegi városvezetésnek sikerült rendeznie, már egyetlen önkormányzati tulajdonú ingatlan sincs zár alatt.

A Fő utcai irodaház egy része azonban kihasználatlan. Itt – az alsóbb szinteken – különböző cégek és szervezetek iroda- és üzlethelyiségeket bérelnek, és ideiglenesen itt helyezték el a helyi múzeum anyagát is. Az épület egy részét korábban egy magánvállalkozó szerette volna megvenni, ám a város nem egyezett bele a résztulajdon értékesítésébe. A Királyhelmeci Városi Hivatal tájékoztatása szerint a ház legfelső szintjét hosszú távra egy állami intézmény szeretné bérbe venni, de a tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. A városi vagyon eladása most nem szerepel a tervek között, ugyanis ha a befolyó bérleti díjakból legalább a fenntartás költségeit állni tudja a város, akkor az épület értékesítése nem szolgálja a település érdekeit. Az azonban tény, hogy a bérbeadás előtt az épületben a bérbeadónak kisebb-nagyobb javítási munkálatokat el kell még végeznie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?