Bemutatják az értékeket

Még az ősz folyamán befejeződik a gimnázium melletti park korszerűsítése, tájékoztatta az Új Szót Agócs József, Fülek alpolgármestere.

Még az ősz folyamán befejeződik a gimnázium melletti park korszerűsítése, tájékoztatta az Új Szót Agócs József, Fülek alpolgármestere. A város erre a célra a környezetvédelmi minisztériumtól 260 ezer korona támogatást kapott: ebből a pénzből készülnek el a tájékoztató táblák és az állatkert, amelynek alapjait már lerakták, jelenleg a ketrecek összeállítása folyik. „A park teljes felújítására milliók kellenének – jegyezte meg Agócs. – Szeretnénk becsalogatni a gyerekeket, és megmutatni a park értékeit. Körülbelül harminc fa lesz táblával megjelölve, az állatkertbe tavasszal többek között gidákat, bárányokat, díszbaromfit vásárolunk.” A Füleket bemutató kiadvány szerint a parkban megtalálható egyebek között a magas kőris, a jezsámen, a gyöngyvessző, a hóbogyó, a japánakác, a páfrányfenyő, a simafenyő valamint a korai juhar különleges kerti alakja. A juharlevelű platánt 1899-ben ültették, magassága eléri a 25 métert, a kerülete pontosan 100 centiméter. A hetvenes években, a park rendezésekor különböző formájú tujákkal gazdagították a területet, egyidejűleg azonban eltávolítottak néhány idegen országbeli különleges fásszárú növényt. (kas)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?