Belülről bomlasztanak

Nyárasd. Paradox módon nem a listavezető mocsonokiak, sokkal inkább klubvezetőik járultak hozzá leginkább a nyárasdiak legutóbbi csúfos vereségéhez. Legalábbis ez derült ki a csallóköziek rutinos játékosedzőjének, Miroslav Žigának helyzetelemzéséből. „Azzal, hogy vezetőink jobban szerették volna, ha a 25.

Nyárasd. Paradox módon nem a listavezető mocsonokiak, sokkal inkább klubvezetőik járultak hozzá leginkább a nyárasdiak legutóbbi csúfos vereségéhez. Legalábbis ez derült ki a csallóköziek rutinos játékosedzőjének, Miroslav Žigának helyzetelemzéséből. „Azzal, hogy vezetőink jobban szerették volna, ha a 25. fordulóban hazai pályán nem győzzük le az illésháziakat, valójában megbontották a csapategységet, szétverték a kollektívát. Mi ugyan nem kapituláltunk, ám a meccs után tanácstalanság, csalódottság lett úrrá a gárdán. A rossz hangulat rányomta bélyegét mocsonoki produkciónkra is, mely számunkra fiaskóval végződött. Miért hajtsunk, ha a tisztségviselők nem igénylik a győzelmet? Alighanem ez a kérdés motoszkált védenceim fejében a mocsonoki pályán, ahol bizony a hazaiak alaposan helybenhagytak minket“ – fogalmazott a vesztesek trénere, majd hozzáfűzte: „Szurkolóinknak azt üzenem, megpróbáljuk mielőbb kiköszörülni a csorbát.“ (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?