Kassa. Elektronikus beléptető rendszert vezettek be a kassai városházán. Az alkalmazottak ezentúl csak saját identifikációs kártyájuk segítségével juthatnak be az épületbe, az ügyfelek pedig kölcsön kapják a kártyákat a portán.
Belépés csak kártyával
Az intézkedéssel a hivatalnokok zaklatását és az ezzel járó felesleges feszültséget igyekeznek megelőzni. Az elmúlt időszakban ugyanis gyakran előfordult, hogy olyan türelmetlen ügyfelek rendeztek jeleneteket az irodákban, akik előzőleg nem iratkoztak be a vendégkönyvbe.
„A vonatkozó törvény értelmében nem kötelező ugyan a beléptető rendszer működtetése, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy szükség van rá. Európa több nagyvárosában hoztak hasonló intézkedéseket, mindenütt pozitív eredménnyel. A rendszert a hivatali munka biztonságának és zavartalanságának érdekében vezettük be”– magyarázta Jana Geročová, a főpolgármesteri hivatal szóvivője.
A magisztrátus előcsarnokában kialakított kapcsolatfelvételi iroda némileg javított a helyzeten, az ügyintézés gyorsabb és egysze?rűbb lett, a polgárok örömmel fogadták, hogy nem kell többé botorkálniuk a hatalmas épületben a megfelelő ajtót keresgélve, illetve nem küldözgetik őket irodáról irodára. Geročová szerint azonban továbbra is szép számmal akadtak, akik ellenőrzés nélkül jutottak fel az emeletre, és zaklatták a hivatalnokokat.
Az egyelőre kísérleti jelleggel működő beléptető rendszert az alkalmazottak zöme örömmel fogadta. A bejárati ajtó nyitására szolgáló chip-kártyák segítségével az is könnyen ellenőrizhetővé válik, mikor érkeztek munkahelyükre, illetve mikor hagyták el az épületet, ezért az ügyfelek már a portán megtudhatják, bent van-e az általuk keresett hivatalnok. Azok a polgárok, akiknek ügyét nem tudják elintézni az előcsarnokban szolgálatot teljesítők, chip-kártyát kapnak, amelynek segítségével feljuthatnak az egyes szakosztályokra. „A központi számítógép minden ajtónyitást regisztrál, így ellenőrizhetővé válik az ügyfelek mozgása a hatalmas épületben. A rendszer nem nehezíti meg az ügyeiket intézők dolgát, mivel működése egyszerű és probléma?mentes” – állítja a szóvivő, hozzátéve, hogy a költségek sem terhelik meg a városkasszát. A legolcsóbb ajánlatot tevő cég pályázatát fogadták el a három jelentkező közül, az átállás 300 000 koronába kerül. Egy kártya ára 41 korona, ha az alkalmazott elveszíti, saját zsebéből fizeti az új kártyát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.