Bátorkeszin már áll a turulszobor

Tavaly tavasszal mindmáig ismeretlen tettesek néhány hét leforgása alatt öt településen – Perbetén, Hetényben, Bátorkeszin, Kürtön és Nagykeszin – lopták el az első világháború áldozatai tiszteletére a múlt század húszas éveiben emelt emlékművek tetejéről a turulmadarat.

Szeptemberben aztán a kolozsnémai turulnak is lába kelt; a csallóközaranyosit valószínűleg azért sikerült megmenteni, mert ott az első lopás után az önkormányzat döntése alapján leszerelték a szobrot. Csupán mindenszentek idején helyezték vissza néhány napra, hogy aztán ismét elzárják a nagy eszmei értékkel bíró emlékművet. A lopássorozat nagy felháborodást váltott ki nemcsak az érintett települések lakói, hanem a környékbeliek körében is, hiszen a tolvajok tettükkel a világháborúban elhunytak emlékét is meggyalázták. „Mindenkit megrázott a lopás, elkeserítő, hogy egyesek számára semmi sem szent. Az anyagi kár ugyan nem olyan jelentős, de az eszmei kár szinte felbecsülhetetlen. Még a trianoni döntés előtti időből származott a szobor, ezért is bírt pénzben nem kifejezhető értékkel számunkra” – mondta a lopást követően Illés Judit, a kolozsnémai községi hivatal dolgozója.

„Január táján került kezembe a Literárne listy egyik száma, amelyben Turulománia na juhu Slovenska, azaz Turulmánia Szlovákia déli részén címmel jelent meg egy terjedelmes írás – nyilatkozta lapunknak még tavasszal Gellérthegyi László, Perbete polgármestere. – Annyira felháborítottak a benne taglaltak, hogy azonnal szét is téptem az újságot. Nem állítom, hogy összefüggés van az írás és a lopások között, de szerintem teljesen ki sem zárható.” Más feltételezés szerint viszont „újgazdagok” megrendelésére követhették el a lopásokat, akik kertjüket, rezidenciájukat szeretnék díszíteni a turulszobrokkal. A rendőrség, amely az eseteket követően a színesfémgyűjtőket is átvizsgálta, máig nem akadt a tettesek nyomára.

Közben több községben pénzgyűjtést kezdeményeztek az ellopott turulok pótlása céljából. Bátorkeszin viszont más utat választottak: a község költségvetéséből már el is készíttették a szobrot, és szeptember végén fel is állították azt a hónapokig üresen árválkodó oszlopra. „Falunk szülöttét, Gáspár Péter szobrászművészt kértük fel a szobor elkészítésére – tudtuk meg Bárczi Tibortól, a bátorkeszi községi hivatal vezetőjétől. – A turult igyekeztünk erősen rögzíteni, hiszen mint kiderült, az eredetit nagyon könynyen el lehetett távolítani a talapzatról. Reméljük, az új szobrot már sikerül megóvnunk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?