BARANGOLÓ – Elöntött erdőn át, szűk helyeken, bedőlt fák között: csónakázás a Szigetközben

BARANGOLÓ – Elöntött erdőn át, szűk helyeken, bedőlt fák között: csónakázás a Szigetközben
DUNASZIGET/SZIGETKÖZ |

Aki szeretne kicsit eltávolodni a mindennapoktól, hallgatni a csendet, gyönyörködni a természetben, lelassulni, annak ideális kirándulás lehet a vízitúra. A gyakorlottabbak és bátrabbak saját vagy kölcsönzött csónakkal egyedül is nekivághatnak egy-egy szakasznak, másoknak szervezetten, túravezetővel érdemes csónakba ülni.

A vízitúrák utánozhatatlan hangulatát az érettségit követő nyáron szerettem meg. Azóta, ha tehetem, kihasználom a lehetőséget, ha evezésről van szó. Csónakba ülve, vízre szállva minden kicsit megváltozik. Lelassul az idő, vele együtt az ember is. Közelebb kerülünk a természethez, megláthatjuk a szépségeit, ugyanakkor megtapasztalhatjuk az erejét és törvényeit is. A csónakázás nem való mindenkinek. Például annak, aki a hangos, zajos, pörgős programokat szereti, akiben nincs meg a kellő alázat arra, hogy tisztelje a környezetét.

Sokrétű kínálat

Aki viszont nyugalomra vágyik, annak mindenképpen javallott az evezőtúra, akkor is, ha nincs benne tapasztalata. Számára tanácsos szervezett túravezetésre bejelentkezni. Az interneten több olyan oldalt találhatunk, ahol ilyet kínálnak. Az egyik közülük a www.vodnetury.sk, amely az Öreg-Duna szigetközi és csallóközi ágrendszerein szervez csónakázást. Számos lehetőségből lehet választani. Vannak fél-, egy-, kétnapos vagy akár hosszabb túrák is. Lehet menni egyedül, párban vagy csapatban. Rendszeresen tartanak nyílt túrákat, vagyis olyanokat, ahová előre megadott időpontban bárki jelentkezhet, akár egyedül is, de legalább nyolc-tíz személlyel indulnak el a túravezetők. Három félnapos túra van a kínálatban. A Dzsungeltúrán a vadon szépségeit lehet felfedezni és azt, mennyire vesszük könnyedén a vízen az akadályokat. A Vajka környéki túra a kezdő, kevésbé gyakorlott evezőknek ideális, akik szeretnék kipróbálni magukat a helyenként enyhén folyó vizeken. Egyének, párok, kisebb baráti csapatok vagy családok számára ideális. A nagybodaki ágrendszerben tartott túrákra a kezdőket várják, a gyerekektől a nyugdíjasokig bárki jelentkezhet, aki álló vízen szeretne gyönyörködni a természet szépségeiben. Az Öreg-Duna ágvizei változatosak, így a túrák is azok. Az egynaposak között négy féle van a kínálatban a nehézségi szint és az igények alapján. A Kis-Csallóközben kétnapos túrára is lehetőség van, amelyből az első napon a vajkai ágvizeken, a második napon a Sülyi-tóhoz evezhetünk, közben felfedezhetjük a Duna régi, már csak zsákutcaszerű ágait. Kérésre céges csapatépítőket és iskolai kirándulásokat is összeállítanak a szervezők, a csoport összetétele, felkészültsége alapján.

 

Szigetköz 12

Kalandok a Szigetközben

Az évről-évre egyre bővülő csapattal, baráti társasággal másodszor vettem részt a www.vodnetury.sk által szervezett túrán. A túravezető, Brunczlík Tibor a napot most is elméleti felkészítéssel és a szabályok ismertetésével kezdte. Hangsúlyozta, miért fontos betartani azokat, hogyan szokott a résztvevők jó kedve egy pillanat alatt elillanni, amikor kiderül, hogy bárki beleeshet a vízbe, hiába gondolta úgy, hogy őrá nem vonatkoznak az elmondottak. Idén a Szigetköz I-es túrán vettünk részt összesen 49-en. A társaság magja már többször evezett együtt, őket egészítették ki olyanok, akik még nem voltak vízitúrán. Az egynapos kiránduláson a Szigetköz legszebb és legérdekesebb részét, a dunai ágvizek felső szakaszát fedeztük fel, mintegy 12 km-t tettünk meg. Dunaszigetről indultunk, egy ideig az enyhe sodrással szemben haladtunk, tehát többet kellett evezni. Megtapasztalhattuk, hogy kenukkal könnyebb a haladás, de nagyobb eséllyel lehet felborulni, míg a két csónakból álló katamarán felboríthatatlan, de ettől nehézkesebb vele a haladás, a két hátsó evezőnek, aki az egészet irányítja, összehangolt munkára van szüksége ahhoz, hogy szépen ússzon a szerkezet. Az evezőknek azt is tudatosítaniuk kellett, hogy az összekötött csónakok időnként veszélyt jelenthetnek a többi kenusra, hiszen a katamarán felboríthatatlan, viszont alkalmas arra, hogy felborítsa a többi csónakot. A túrát több megállóval és fürdőzéssel tettük élménydússá. Voltak véletlen, nem tervezett megmártózások ruhában, tudatos merülések, a vízből sírással kirángatott, vacogó gyerekek, elúszott papucs és a hideg víztől meglilult szájak. Az ebédünket, az előre megrendelt gulyást egy dunakiliti büfében fogyasztottuk el. A középső szakaszon éreztük a szél erejét és néha úgy tűnt, alig haladunk. A túra utolsó harmadában a természetet egészen közelről csodálhattuk meg, miután sok kis szigetet körbejártunk. Egy elöntött erdőn át vezetett az utunk, szűk helyeken, bedőlt fák között. Az utolsó fürdőzés a meder közepén egy sóderpadon volt, ahonnan a bátrabbak csónak helyett úszva érkeztek a célba.

 

Szigetköz 3

Interaktív programok

Brunczlík Tibor elmondta, a Duna ágrendszere több száz kilométernyi, egy-egy túrán ennek csak töredékét lehet bejárni. Vízitúrákat májustól szeptemberig szerveznek, de mivel idén kellemes volt az idő, már áprilisban megkezdődött a szezon. Az evezés után a doborgazi és vajaki kempingekben lehetőség van a pihenésre, az utóbbiban sportolásra is várják a gyerekeket. Az ebédet saját maguk is elkészíthetik és tábortűzön is süthetnek finomságokat. Az érdeklődők rengeteg érdekességet megtanulhatnak a Dunáról és a környékről, az élővilágról, a víziállatokról, a növényvilágról, a vízállásról. Minden kis szigetnek megvan a története, amelyet csak a helyi emberektől lehet megtudni, például hogy miről kapták a nevüket a Tündér-tavak, az Ördög-szigeti tavak, a Disznós-sziget vagy a Zsófi-ág. A somorjai Csali Néptáncegyüttesek rendszeresen szerveznek táborokat a Duna ágvizeinél. Tagjaik a táncpróbák mellett eveznek is, de kincskeresést is szerveznek nekik a vízparton. A vajkai kempingben sátorozni lehet, a doborgazi szálláshelyen a jövő szezontól már négyszemélyes faházakban is megszállhatnak a vendégek.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?