Bánk Bán-bemutató Búcson

Búcs |

<p>Tavaly elsöprő sikert aratott Komáromban Erkel Ferenc háromfelvonásos nemzeti operája, a Bánk Bán, amelynek szövegkönyvét – Katona József drámája alapján – Egressy Béni írta. Egy évvel a komáromi bemutató után Búcson vendégszerepel a Teátrum Színházi és Polgári Társulás.</p>

Augusztus 21-én (vasárnap) 19 órakor a búcsi református templomban mutatják be legnagyobb nemzeti operánkat, a Bánk Bánt. „Egykor a színjátszás volt a búcsi fiatalok egyik legkedveltebb tevékenysége. Minden évben új darabot tanultak és mutattak be. Emellett az éneklőcsoport működése és a révkomáromi színház vendégszereplései biztosították a kulturális pezsgést” – fogalmazott Kétyi Anna kultúrfelelős. Molnár Katalin, a Búcsért – Szülőföldünkért Pénzügyi Alap vezetője szerint a kultúrára ma is van igény, de a legtöbb ember nem tudja állni a színházlátogatással és az utazással járó kiadásokat. „Ezért nagyon örülünk annak, hogy a Teátrum társulás egyik fő küldetésének tekinti a tájolást, azaz a falusi előadásokat. 2008-ban a Mágnás Miskát, 2009. márciusában a Marcibányi téri házat, 2011. márciusában a Jancsi és Juliska című darabot mutatták be nálunk. Most a magyar operairodalom egyik remekét, a Bánk Bánt hozzák el Búcsra” – mondta Molnár Katalin. A bemutató a helyi református templomban lesz. „A Bánk Bán remekül beleillik a templomi környezetbe. Az előadás idejére kissé átalakítjuk a teplom belső terét. Egy kis pódiumot emelünk, ahol a legfontosabb jelenetek játszódnak majd. A helyiség akusztikája kiváló, így az egész teremben élvezhető lesz az előadás. A templom befogadóképessége megközelítőleg 500 fő. Ennyi embert most nem tudunk fogadni, hiszen magának az előadásnak is sok, közel 70 szereplője van. A társulat zene-, ének- és tánckarral érkezik” – nyilatkozta lapunknak Szigeti János, a község polgármestere.

A szervezők elsősorban a búcsiak részvételére és a kistérségből érkező közönségre számítanak. „Bízunk az előadás közösségépítő, közösségmegtartó erejében és közösségerősítő hatásában. A búcsiak összefogásukkal már kiérdemelték a Pro Probitate – Helytállásért díjat. Bízunk benne, hogy ez az előadás erősíteni fogja nemzeti összetartásunkat is” – jegyezte meg Molnár Katalin.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?