Bábszínház és családi játékok

KOCSIS EDINAKassa. Tegnap kezdődött a Vivar 2014 – Bábszínház és családi játékok fesztiválja.Június 8-ig három színpadon tekintheti meg a közönség négy ország színházának összesen tizenegy előadását. A fesztivált a Kassai Bábszínház szervezi Kassa önkormányzata és Kassa megye támogatásával.

KOCSIS EDINA

Kassa. Tegnap kezdődött a Vivar 2014 – Bábszínház és családi játékok fesztiválja.

Június 8-ig három színpadon tekintheti meg a közönség négy ország színházának összesen tizenegy előadását. A fesztivált a Kassai Bábszínház szervezi Kassa önkormányzata és Kassa megye támogatásával. A rendezvényt tegnap délután jelmezes felvonulással nyitották meg. A fesztivál négy napján fellép egyebek mellett a bazini (Pezinok) Piki Színház, a kassai Maškrta Színház, az ungvári Bavka Színház valamint a lengyelországi Ateneum Sziléziai Bábszínház. Idén magyarországi vendégek is csatlakoztak a programhoz. A budapesti ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) társulata a Noémi és Noella című kalandos előadásával várja a legkisebbeket holnap délután négy órakor a Kassai Bábszinház Tajovský utcai átriumába.

Az előadásokon kívül sok színes kísérőrendezvénnyel készültek a szervezők. Lesz például bábkiállítás, kofferszínház, kézműves-foglalkozások, könyvvásár és arcfestés. A Kassai Bábszínház épületében meseországgal várják a gyermekeket, ahol mesebeli ruhákat próbálhatnak, találkozhatnak egy herceggel és egy hercegnővel, meseismereti vetélkedőn is részt vehetnek. Az Alsókapunál bárki felszállhat a Vivarička villamosra, vagy trambulinon és ugrálóvárban tombolhatja ki magát. A belépés az összes programra díjtalan. A részletes műsor a bdke.sk internetes oldalon található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?