Az új testület dönt az otthonokról

Nyitra. Pontosan a megyei képviselő-testület hatvanadik ülésére készült el a kerületi ügyész tiltakozó állásfoglalása a szociális otthonok átalakításával kapcsolatban. Az intézményekről már csak a választások utáni, új képviselő-testület dönt.

Jozef Mamrák azonban érdekes módon nem az eredeti, 182. számú határozatot támadja, hanem az azt megerősítő, 201. számút. A megyei elnökhöz hasonlóan azzal érvel, hogy az ülésen felovasott szöveg nem azonos az eredeti határozat szövegével.

Mint ismeretes, a közgyűlés július 5-én egyetlen mondattal ismételten megerősítette az elnök által megvétózott határozatot, amelyet Milan Belica aznap hangosan felolvasott. Később, a hangfelvétel viszszahallgatásakor kiderült: a felolvasott szövegből egy rész kimaradt, és az elnök erre hivatkozva érvénytelennek nyilvánította az egész határozatot. Ezzel szemben az MKP-frakció úgy véli, a képviselőknek kiosztott, írásba foglalt határozat a mérvadó, és ebben változatlan szöveg szerepelt.

A patthelyzetet az ügyészi tiltakozás sem oldotta fel, mert csak annyit állapított meg, hogy zavaros és áttekinthetetlen. Egyenesen törvénybe ütközőnek tartja viszont hat, gyermekek és felnőttek állandó elhelyezését szolgáló otthon és egy krízisközpont bérbeadását a nonprofit szervezeteknek, mivel véleménye szerint ehhez feltétlenül szükséges lett volna a minisztérium hozzájárulása. Az ügyészi tiltakozás megvitatását ugyan az elnök tegnap megpróbálta a programba iktatni, ám a testület ezt nem szavazta meg. Farkas Iván szerint azért nem támogatták az indítványt, mert a kampány során már kerülni akartak minden témát, ami súrlódásra adhat okot. Kérdésünkre, mi lesz a szociális intézményekkel, azt válaszolta: a választásokig maradnak a megye irányítása alatt, és csak a következő képviselő-testület fog dönteni a sorsukról.

Tegnap került a képviselőkhöz az az ügyészi figyelmeztetés is, amelyben Jozef Mamrák Milan Belicának a hivatali jogkörökkel kapcsolatos beadványára válaszolt. A megyei elnök ebben nehezményezte, hogy a testület harmincezer korona jutalmat hagyott jóvá a pénzügyi osztály vezetőjének, Szórád Máriának, leváltotta Ján Kovarčík hivatalvezetőt, miközben feladatul adta neki, hogy tizenöt percenként kimutatást vezessen a munkaidejéről, és terjessze a képviselő-testület elé jóváhagyásra a hivatal belső rendtartását. Az ügyész szerint a felsorolt döntések meghozatalára a közgyűlésnek nem volt jogalapja, mivel a megye képviselőjeként munkajogi kérdésekben kizárólag az elnök dönthet. Vagyis a hivatali alkalmazottak jutalmazási rendszerét ugyan a közgyűlés hagyja jóvá, ám konkrét jutalmat csak az elnök adhat. Hasonlóan vélekedik az ügyész a hivatalvezető leváltásáról és a neki kiosztott feladatokról is – a figyelmeztetésben az olvasható, hogy ezzel a képviselő-testület jogtalanul kisajátította az elnök hatásköreit, mivel a hivatalvezető csak neki tartozik elszámolással.

A tízoldalas figyelmeztetés végén az ügyész azt javasolja, hogy a képviselők a legközelebbi ülésükön foglalkozzanak vele, és a jövőben jobban ügyeljenek a hatáskörök betartására. Mivel tegnap ezt a programpontot sem szavazták meg, az ügyészi tanácsokat valószínűleg már csak a választások után felálló, új képviselő-testület fogja megszívlelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?