Az MKP kiárusításától tartanak

Komárom |

<p>Elhatárolódik az MKP komáromi városi alapszervezetében az utóbbi időben hozott döntésektől a párttagok egy csoportja.</p>

Nemtetszésüket petíció formájában hozták nyilvánosságra. Néhányan a pártból való kilépésüket is bejelentették. Az ügy előzménye: az MKP városi alapszervezete választási koalícióra lépett a Híd helyi klubjával; a szerződés értelmében a két párt közös polgármesterjelöltet indít Czíria Attila (MKP) személyében, a 25-ös képviselői listán pedig 13:12 arányban osztoznak a Híd javára.

A petíció megfogalmazói úgy érzik, „egy hűtlen vezető, fiatal társával kiárusítja a helyi MKP-t”. Brinzik László, a tiltakozás egyik kezdeményezője lapunknak elmondta: azt szeretnék, ha a polgárok minél szélesebb körben értesülnének arról, hogy a párton belül többen nem értenek egyet azzal, ami az alapszervezeten belül történik. „Ha alulról jövő kezdeményezés lett volna ez az összefogás, annak már meg kellett volna nyilvánulnia a jelenlegi önkormányzati munkában is, például a két párt képviselőinek közös fellépésben egyes döntések meghozatalakor. Nem azon múlik egy összefogás, hogy papíron aláírják-e – mondta. – Most, amikor országos szinten erősödik az MKP, városunkban egyesek rossz irányba terelik a pártot.” A petíciót mások mellett aláírta Stubendek László is, aki viszont képviselőjelöltként rajta van a közös Híd–MKP listán. Kérdésünkre, nem tartja-e ezt skizofrén állapotnak, Stubendek László megjegyezte: ő a választási szerződés ellen szavazott, mert nem ért egyet a mostani politizálási vonallal. „Kell az együttműködés, de nem mindegy, hogy kivel és milyen áron. A jelöltállító tagsági gyűlésen megköszöntem a bizalmat, de különvéleményemet is megfogalmaztam – hangsúlyozta. – Azt látom ugyanis, hogy az MKP eltért eredeti irányvonalától, s ezzel a négy év előtti városvezetést segíti ismét hatalomhoz jutni.” Továbbra sem adott viszont egyenes választ arra a kérdésünkre, függetlenként elindul-e a polgármesteri posztért. Az induláshoz szükséges aláírásokat ugyanis már összegyűjtötte, de hivatalosan még nem jelentette be szándékát.

„A Híd helyi vezetésével folytatott tárgyalások a demokrácia szabályaival összhangban, az alapszervezet jóváhagyásával és felhatalmazásával történtek – kommentálta a petícióban foglaltakat Petheő Attila, az MKP tárgyalódelegációjának tagja, az együttműködés egyik kezdeményezője. – A megegyezés pedig nem egyes személyek érdekében született, hanem hogy közösen próbáljunk tenni a város fejlődéséért.” Stubendek László lépésével kapcsolatban pedig megjegyezte: Stubendek annak tudatában vállalta képviselő-jelölését, hogy közös listára kerül a Híd jelöltjeivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?