Az ittas gázoló vizsgálati fogságba helyezését javasolja a rendőrség

Zoch utcai gázolás
Pozsony |

A vasárnap este ittas állapotban öt halálos áldozatot követelő balesetet okozó sofőr vizsgálati fogságba helyezését indítványozta a rendőrség.

A férfi ellen általános veszélyeztetés miatt folyik eljárás, 20-tól 25 évig terjedő szabadságvesztésre vagy akár életfogytig tartó büntetésre ítélheti a bíróság – tájékoztatta a TASR-t Michal Szeiff pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő.

„A helyszínelés és nyombiztosítás eddigi kiértékelését követően módosult a bűncselekmény jogi minősítése, és a kerületi rendőrség nyomozója általános veszélyeztetés miatt folytat eljárást” – tette hozzá Szeiff.

A gyanúsított alkoholt fogyasztott és a vizsgálat szerint túllépte a megengedett sebességet, melynek következtében Pozsony központjában, a Zoch utcai buszmegállónál letért az úttestről. „A megállóban körülbelül 40-en voltak, a sofőr több személyt elgázolt” – tette hozzá a szóvivő.

A helyszínen négyen vesztették életüket, három személyt válságos állapotban szállítottak kórházba, további hárman kórházi ellátásra szorultak. Hétfőn az egyik súlyos sérült, egy 21 éves lány elhunyt a kórházban. Az áldozatok a Komenský Egyetem és a Szlovák Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Egy sérült állapota továbbra is válságos.

„A rendőrség a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el a helyszínelés és nyombiztosítás elvégzése során” – szögezte le Szeiff.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?