Az illegális fogyasztók maradtak áram nélkül

Királyhelmec. Az egyes napilapokban napvilágot látott hírekkel ellentétben nem kiegyenlítetlen számlák, hanem jogosulatlan áramfogyasztás áll a villamos művek Királyhelmecen végrehajtott szerdai akciója hátterében. Szerdán kora délelőtt a cég alkalmazottai rendőrök kíséretében megjelentek a városban, és két háztömböt lekapcsoltak a hálózatról.

Az érintett felháborodott lakók egy csoportja ezután vonult a városházára, ahol magyarázatot és segítséget kértek a város első emberétől. Nagy Dezső polgármester – miután a helyszínen meggyőződött arról, a lakosok által elmondottakból mi fedi a valóságot – telefonon kért információt a villamos művek illetékeseitől, és értesüléseink szerint személyesen is találkozott az ügyben érintett hivatalos szervekkel.

A polgármestertől tegnap nem sikerült részleteket megtudnunk, mert szolgálati úton volt, asszisztense, Kalapos Árpád azonban elmondta, hogy az az információ sem felel meg a valóságnak, mely szerint több száz fős tömeg tüntetett volna a városháza előtt. A hivatalban az ügyben érintett lakók egy mintegy negyven-ötven fős csoportjával találkoztak. Közülük sokan hangot adtak fölháborodásuknak, hiszen számlákkal tudták bizonyítani, hogy semmiféle tartozásuk nincs a villamos művekkel szemben.

Anna Pančurová, a kelet-szlovákiai Villamos Művek Rt. (VSE) szóvivője a lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában hangsúlyozta: a cég emberei nem a nem fizető ügyfelekkel szemben, hanem az áramszolgáltatást jogtalanul igénybe vevők ellen léptek fel Királyhelmecen. A hatályos törvények értelmében a villamos művek nem köteles sem az önkormányzatot, sem az áramszolgáltatást jogtalanul igénybe vevőket előre tájékoztatni arról, hogy le fogja őket kapcsolni a hálózatról. Szerdán 26 olyan illegális fogyasztót kapcsoltak le, akik semmilyen érvényes szerződéses viszonyban nem álltak a céggel. A rendőrök jelenlétét pedig azzal indokolta, hogy egy vonatkozó miniszteri rendelet értelmében az okozott kár nagyságát és a törvénysértés mértékét nekik kell felmérniük.

A bérházak lakói lapunknak elismerték, önkényesen kapcsolódtak a hálózatra, ám tettüket azzal indokolták, hogy embertelen életkörülményeikre akarták felhívni az illetékesek figyelmét. Állításuk szerint sem a lakásgazdálkodási vállalat, sem a villamos művek emberei nem voltak hajlandók figyelembe venni az általuk hangoztatott érveket. Sokan igazukat bizonygatva, hivatalos papírokat lobogtatva állították: régebben mindent megpróbáltak, hogy a most kialakult helyzetet időben megelőzzék. Elmondásuk szerint önhibájukon kívül kerültek ebbe a kilátástalan helyzetbe. A lekapcsolt lakásokban egyébként jelenleg gyertyákkal és mécsesekkel világítanak. Az ügyben érintett minden fél képviselőit lapzártáig nem sikerült megszólaltatnunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?