Az első Ung-vidéki magyar egyházi alapiskola

„A református alapiskola létrehozásának gondolata már 1999-ben megszületett bennem” – mondja. „Vajánban egy viszonylag nagy, több mint kétszáz gyermek oktatására tervezett épületben folyt a tanítás, ám a tanügyi szervek különböző okok miatt nem tartották perspektivikusnak az iskola fejlesztését. Mivel a lányom is ide járt akkoriban, szülőként viszonylag jól ismertem a helyzetet. Amikor a Nagymihályi Tanügyi Hivatalban egyszer fölvetettem, hogy mi esetleg szívesen átvennénk az iskola működtetésével járó kötelezettségeket, kapva-kaptak az ajánlatomon. Az átálláskor a szülőket megkérdeztük, továbbra is ide kívánják-e járatni a gyerekeiket, s mivel szinte mindannyian igennel válaszoltak, belevágtunk. Persze vállalnunk kellett, hogy vallási alapon nem diszkrimináljuk a hozzánk járó tanulókat, és az akkori teljes tantestületet is átvettük. Ám az első években abszurd körülmények között működtünk. Az épület a falu tulajdonában volt, jelképes összegért bérelte az egyházmegye esperesi hivatala. Az oktatásért mi vállaltunk felelősséget, ám a gazdasági ügyekben kezdetben a járási szervek, majd az önkormányzat volt az illetékes. Ennek az „egyszerű” leosztásnak köszönhetőn 2003-ban majdnem sikerült tönkremennünk, hisz az államtól kapott 21 900 koronás fejkvóta, a megnövekedett költségekkel együtt még a pedagógusok bérére sem volt elegendő.”

Az esperes elmondása szerint szerencsére sikerült külföldi támogatókat szerezniük. „Egy holland egyházi szervezet sietett a segítségünkre, amely azóta is támogatja az iskolánkat. A számítógépes szaktanterem berendezését a tőlük kapott pénzből vásároltuk, és az iskolabusz üzemeltetéséhez is hozzájárulnak.” Ez utóbbi láthatólag érzékenyen érinti a fenntartót. Megtudtam tőle, hogy nemcsak ők, de a hozzájuk járó gyermekek szülei is úgy érzik, hátrányos megkülönböztetés éri őket. A jelenleg érvényes törvényi előírások szerint ugyanis számukra az ún. utaztatási hozzájárulás az önkormányzatoktól nem igényelhető, annak ellenére sem, hogy ezek az emberek az ország adófizető polgárai. Az intézményt látogató 113 tanuló közül 55 nem helybéli: Deregnyőről, Iskéről, Bésből, Nagyráskáról, Abaráról, Csicserből és Mokcsamogyorósról is járnak hozzájuk diákok. Egyes községek közelében a vajánin kívül nincs más teljes szervezettségű magyar alapiskola, ám a 256/2003-as törvény értelmében a magán vagy az egyházi alapítású oktatási intézménybe járó gyermekek szülei nem igényelhetnek utaztatási hozzájárulást. A vajáni tanintézménybe ezért a múlt évtől saját iskolabusz hozza a gyerekeket, ennek működési költségeit nagyrészt saját forrásból fedezik. Azoknak, akik olyan községekben élnek, ahol a járat nem közlekedik, az utazási költségeket az intézmény – szintén saját forrásból – visszatéríti. A havonta mintegy 30 ezer koronás kiadás viszont komoly veszteséget jelent számukra, hisz ezt a pénzt fejlesztésre, illetve az oktatás színvonalának az emelésére is fordíthatnák. Az esperes azt is hagsúlyozta, hogy az előbb említett községek zöme a szlovák–magyar nyelvhatáron fekszik, azaz a magyarság jövőjét illetően egyáltalán nem mindegy, hogy az itt élők számára milyen feltételek mellett tudja az állam biztosítani az anyanyelvi oktatás lehetőségeit. Paradox módon, ha valamelyik család inkább a közeli szlovák állami iskolába íratja gyermekét, azonnal jogosulttá válik a hozzájárulásra...

De térjünk vissza a történésekhez! „2004-ben rendeződött az anyagi helyzet, növekedett az állami támogatás összege, és visszamenőleg megkaptuk a nekünk járó pénzeket” – mondja Hudák Bálint, az iskola igazgatója. „Az év végére 300 ezer korona többletünk volt, amelyet az iskola műszaki berendezésének fejlesztésére fordítottunk, illetve a pedagógusoknak biztosítottunk bizonyos juttatásokat. Persze ehhez az is kellett, hogy a helyi önkormányzat segítsen. Kiváló a kapcsolatunk velük, például az épület tatarozására vagy felújítására nekünk nem kell költenünk. A tetőszerkezet javítását, a festést, a szociális helyiségek korszerűsítését vagy a gázfűtés bevezetését mind a község állta.” Beszélgetőtársaimtól megtudtam, hogy a református egyház az oktatás szakmai kérdéseibe nem szól bele.

„Az államilag kiadott központi tanterv szerint folyik a tanítás – mondja az igazgató. – Azzal a különbséggel, hogy nálunk heti két hittanóra van, és ez a tantárgy is osztályzott. Hétfőnként istentisztelettel kezdjük a hetet, igeolvasás és reggeli áhitat minden nap van. „Nem firtatjuk a hozzánk jelentkező pedagógusok felekezeti hovatartozását sem. Fontos, hogy jó szakemberek legyenek, és képesek legyenek nemcsak oktatni, de nevelni is a rájuk bízott gyerekeket. Egyelőre csak a történelmet és a fizikát tanítja nem képesített tanerő, de szeptembertől várhatóan ez a probléma is megoldódik – veszi át a szót Csoma esperes. – A távlati célunk sem az, hogy minél több gyerek járjon ide, inkább arra törekszünk, hogy növekedjen az oktatás színvonala. Ezért nem is veszünk fel mindenkit, aki hozzánk jelentkezik. Bár a színvonallal talán most sincs gond, hisz a visszajelzések szerint a mi gyerekeink használható tudást visznek magukkal a középiskolába. Általában azt az érdemjegyet, amit itt kaptak, meg is tartják, tehát reálisan osztályoznak a pedagógusaink. Persze nem állítom, hogy nincs min javítanunk, de ahhoz, hogy igazi elit iskola lehessünk, még hosszú időnek kell eltelnie. A befektetett munka viszont meg fogja hozni a gyümölcsét. Ám ehhez a pedagógusok munkájára és a szülők együttműködésére is szükség van. Az egyház nem diktálni akar az iskolában, hanem segítő kezet nyújtani, természetesen úgy, hogy közben egy megfelelő lelkiséget is közvetítsen.”