Az első koronavírusos beteg Horvátországban kirándult és beoltatlan

Érsekújvár
Érsekújvár |

Az Érsekújvári Oktató Kórházba és Rendelőintézetbe látogatott pénteken délelőtt Eduard Heger kormányfő, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljon az egészségügyi központ vezetésével a harmadik koronavírus-hullámra való felkészülésről.

Karol Hajnovič, az érsekújvári kórház nemrég kinevezett igazgatója fogadta a küldöttséget, majd rövid terepszemlét tartottak a nagyszabású felújításon átesett kórház néhány részlegén.

Megtekintették a földszinti csarnokban kialakított korszerű sterilizációs központot és ellátogattak a kórház Neonatológiai Klinikájára, amely országos viszonylatban jelentős eredményeket ér el az újszülött gyógyászat terén.

„Látogatásom célja az volt, hogy meggyőződjem róla, hogyan készült fel az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet a koronavírus újabb hullámára. Igényes volt a második hullám, a kórház dolgozói szembesültek a betegséggel, a koronavírus veszélyeivel. Ennek is tudható, hogy átlagon felüli, nyolcvan százalékos a kórházi alkalmazottak beoltottsága. Értékelem a kórház rendkívül jó felkészültségét, az azonnali reprofilizációs lehetőséget. 660 ágyas kórházról van szó, ahol szükség esetén mintegy 220 betegágyat el tudnak különíteni a koronavírus-betegek számára” – mondta Eduard Heger a kórház udvarán tartott rögtönzött sajtótájékoztatón.

Karol Hajnovič kórházigazgató elmondta, az első, csütörtökön felvett koronavírus betegük Horvátországból érkezett haza a nyaralásról. Nem oltatta be magát. Lélegeztető gépre nem szorul, de oxigénnel segítik a légzését. „Hiszem, hogy nem az első fecskéről van szó, hanem egyfajta kiáltásról a sötétbe. Nagyon szeretnénk, ha nem ismétlődne meg az a helyzet, amit a második koronavírus-hullám idején megtapasztaltunk. Köszönet és elismerés jár minden egészségügyi dolgozónak, aki eddig kivette részét a gyógyítás folyamatában” – hangsúlyozta Karol Hajnovič, aki 2012-ben kezdte meg munkáját a kórház aneszteziológiai és intenzív gyógyászati osztályán altatóorvosként. Az utolsó egy évben egészségügyi igazgatóhelyettes volt és a kórház vörös zónáinak vezető orvosa. „Ha meghallgatnánk az egészségügyi dolgozók történeteit és tudatosítanánk, hogy időnként havi négyszáz órás munkaidőben végezték áldozatkészen a munkájukat, sokkal felelősségteljesebbek és megértőbbek lennénk velük szemben. De ne hozzuk őket többé ilyen nehéz helyzetbe! Az állam minden tőle telhetőt megtesz, elegendő oltóanyagunk van. Működnek a nagykapacitású oltóközpontjaink, a mobil oltóegységeink, és már a körzeti orvosoknál is van lehetőség beoltatni magunkat. Óvjuk meg a családjaink, az ismerőseink egészségét, hogy ne kelljen kórházi kezelésre szorulniuk!” – mondta Eduard Heger.

A rögtönzött sajtótájékoztatón szó volt a szlovákiai kórházak hálózatának tervezett optimalizálásáról is, ezzel kapcsolatban a kormányfő megjegyezte, hogy a konkrét döntéseket körültekintő szakmai egyeztetések kell, hogy megelőzzék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?