Az anya szerint a sírköveseket terheli a felelősség

Galánta |

<p>edden folytatódott a Galántai Járásbíróságon a vágtornóci kisfiú halála miatt indított per. Lelovics Mónika, Tamáska édesanyja szerint a sírkövesek felelősek a kisfiú haláláért.</p>

A tragédia három évvel ezelőtt történt Pereden. Az akkor nyolcéves Tamáska a nagyszüleinél nyaralt, nagymamájával virágokat locsolt a temetőben, amikor rádőlt egy sírkő. A kisfiú halálát belső sérülések okozták. Édesanyja azóta keresi a felelősöket. A kőfaragók 2011 májusában dolgoztak a sírkövön, nem vették le a fejfát. A ledőlt sírkövet nem sokkal a tragédia után helyreállították. „Csak az ügy lezárása után rekonstruálhatták volna a fejfát” – véli Lelovics Mónika. A tragédia kapcsán két szakértői vélemény készült, az egyikben az áll, hogy egy utólagos vésés miatt sérülhetett a sírkő statikája, a másik kizárja ezt a lehetőséget és azt is, hogy a sírkövesek hibáztak. A tárgyaláson meghallgatták a tanúkat, köztük a kisfiú nagymamáját. Nagy István sírkőkészítő elmondta, a sírkövet hagyományos módon készítették. „1976-tól így dolgozunk” – közölte. „A kisfiú ráakaszkodott a fejfára” – magyarázta Nagy István. „Nem tudok belenyugodni, nem tudom, mikor derül ki az igazság” – nyilatkozott Lelovics Mónika. Hozzátette, a sírkőkészítők nem kértek tőle bocsánatot a történtekért.

Korábban a Vágsellyei Járási Rendőrség is foglalkozott az esettel, az ügyet leállították, mivel nem találtak elegendő bizonyítékot arra, hogy konkrét személy ellen büntetőeljárást indítsanak. Lelovics Mónika százhúszezer euró kártérítést követel. A per novemberben folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?