Az amerikai létformáról

A moteleknek a sebességgel kellett csatát vívniuk, hogy megállítsák az utazótA szerző felvételeIpolyságon január 31-ig látható a tárlat, onnan Tallinba kerül. A keddi megnyitón jelen volt a város polgármestere, Lőwy János, aki mindenkit üdvözölt a rendezők (az Ipolyság Város Pecsétje Alapítvány és az önkormányzat) nevében. A kiállítás az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségének támogatásával valósulhatott meg.

Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és a Simonyi Lajos Galéria vezetője bemutatta a nagykövetség munkatársát, Samuel Dykemát, aki szellemes és rövid beszéddel ajándékozta meg az egybegyűlteket – magyarul. (Mint kiderült, magyar feleségének köszönhetően bírja a nyelvet.) „Ez jó hely. Nekem nincs hivatalos szó adni. Valamilyen más az amerikai kultúra, mint slovenské és maďarské. Európainak talán érdekes. Ez a kiállítás szimbólum a jó kapcsolatnak országok között” – invitált Dykema egy más kultúra megismerésére. Makovínyi Péter, a helyi művészeti alapiskola tanulója J. S. Bach hegedűre írt szólószonátája mellett a Somebody loves my és a Hello Dolly ismert dallamait is kicsalogatta hangszeréből.

A kísérő szövegekből kiderül, hogy John Margolies 25 éve járja Amerika útjait, és szenvedélyesen fényképezi az autózás tömeges elterjedésével kialakult, három fő csoportba osztható új épülettípusokat. Az üzemanyag-ellátást, az étkezést és a szállást biztosítják az utak mellett ezek – az európai szemmel nézve különös – épületek. A fotókon a legkülönbözőbb formájú benzinkutakat láthatunk: dinoszauruszok, pagodák, repülő csészealjak, kalapok, csizmák, tehenek és repülők hívták föl a figyelmet, itt tankolni lehet. A tulajdonosoknak a sebességgel kellett csatát vívniuk, hiszen száguldó járműveket kellett megállítaniuk. Az épületeknek funkcionálisnak kellett lenniük, hiszen konkrét céllal készültek, és meg kellett felelniük a hatásosság vagy akár a meghökkentés reklámelvének is. Az „útszéli” éttermek és motelek is versengtek abban, melyikük a legeredetibb és legvonzóbb. A hiperrealista bölénykoponya vagy a stilizált csirke közül lehetett választani, ha valaki megéhezett. Hatalmas tölcséres fagyik, teáskannák, pisztrángok, világítótornyok és út menti étkezőkocsik csiklandozták az ínyt vagy borzolták a kedélyeket. A harsány óriásplakátok és lehengerlő reklámtáblák is jellemző részei ennek a világnak. A motelek még jellemzőbb megvalósítói az „amerikai álomnak”, hiszen aludni lehetett várkastélyban, western kocsmában, a Bauhausot idéző stílusú szikár épületben, virágokkal telehintett cukros kis házikókban, szélmalomban és kő indiánsátorban – természetesen minden „amerikaiul” leegyszerűsítve és kedélyesítve.

A képek egy ma már tulajdonképpen nem létező korról mesélnek, elhagyatott épületeket látunk, különös szabadtéri múzeumokat. Az ötvenes évek után lassú hanyatlásnak indult ez a világ, hiszen minden még gyorsabb, profibb, globalizáltabb lett, az új, jobb utak is másmerre mentek. Esztétikum, praktikum és ihlet csak Amerikában fonódhatott össze ilyen különös formában – a fantázia hétköznapokba lopott mosolyogtatóan felszabadult termékei.