Augusztusig kitartanak a vágsellyei lakosok

Vágsellye
Vágsellye |

A legutóbbi önkormányzati ülésen is téma volt az új bevásárlóközpont kereszteződésénél épülő körforgalom. Több vágsellyei lakos személyesen vett részt a tanácskozáson, végül mégsem szólalt fel senki. Olyan ideiglenes megoldást találtak a közlekedésrendészet szakemberei és a város vezetése, ami végül mindenki számára elfogadhatóvá vált. 

A teherforgalmat teljesen elterelték Galánta irányából, így csak a személyautókat és az áruszállító gépkocsikat engedik be a járási székhelyre. Szalay Péter képviselő köszönetet mondott a közlekedésrendészet dolgozóinak, akik folyamatosan ellenőrzik a Galánta irányából érkező gépkocsikat és a Samo Chalupka utcába letérőket. Elmondása szerint jóval nagyobb káoszra számított, de eredményesen megoldották a problémát. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem a város döntött az elterelés módjáról, de kikérték az állásfoglalásukat. A másik lehetőség a Štúr utca újbóli kétirányúsítása lett volna, ám a lakosok már így is szenvednek a sűrű teherforgalomtól. „Egykor egy csendes utcában építették meg családi házaikat a város peremén. Nem tudhatták, hogy később változik a helyzet. Két házat lebontottak és erre irányították át a forgalmat Galánta irányából. Ma már napi 14 ezer gépkocsi halad át a város irányába az utcájukon át. Nem tehettük meg velük, hogy ennél is sűrűbb forgalmat kelljen elviselniük” – egészítette ki az elmondottakat Belický, aki hozzátette, mintegy 10-12 hétig tart a forgalom ideiglenes elterelése. Botka Ferenc a városi kulturális központ igazgatója ismertette a 2023-as éves tevékenységüket, és egyúttal meghívta a testület tagjait a kulturális nyár rendezvénysorozatra. Minden második héten lesznek programok a városi hivatal előtt, majd július és augusztus folyamán ingyenes filmvetítéssel bővítik a kínálatot a kertmoziban péntekenként és szombatonként. A képviselők jóváhagyták a 2023-as éves zárszámadást és a város gazdasági elemzésével is megismerkedtek. A testület módosította továbbá az önkormányzati oktatási intézményeket érintő általános érvényű rendeletet. Az iskolai klubokat látogató gyerekek szülei az eddigi 12 euró helyett 15 eurót fizetnek havonta. Az üzemeltetési költségek emelkedése miatt a művészeti alapiskolát látogatókra is változások várnak. Az individuális oktatás 8 helyett 12 euróba kerül havonta, a csoportos képzés az eddigi 6 euró helyett 10 euró lesz. A 25 évnél idősebb növendékek eddig 40 eurót fizetnek, a jövőben az individuális képzés havonta 60 euróba, a csoportos képzés 50 euróba kerül. A szabadidőközpontban az egész napos rendezvényekért eddig 12 eurót fizettek a vágsellyei szülők, mostantól 15 eurót kérnek tőlük. A régióbeli gyerekek szülei eddig 15 eurót fizettek, mostantól 18 eurót. Az önkormányzati ülésen Ingrid Kántorová képviselő elmondta, azért fordultak hozzá a szülők, mert elutasították a fogyatékkal élő gyermekük felvételét az óvodába. Jozef Belický azzal válaszolt, hogy legalább öt hasonló esettel foglalkozik a városban. Nem könnyű a helyzetük, hiszen Vágsellyén az önkormányzati óvodákon kívül autista óvoda is működik, országos viszonylatban 13 ilyen óvoda üzemel, ebből 12 állami támogatással. A vágsellyei óvodát a város támogatja. Katarína Keszelyová az iskolaügyi hivatal munkatársa hozzátette, hogy 84 személyi asszisztensre lenne szükségük, de nem minden szülő kérésének tudnak eleget tenni. Az önkormányzati ülésen elhangzott továbbá, hogy ma már csaknem minden első osztályban van egy személyi asszisztens. Példaképpen elhangzott, hogy az egyik iskola 25 asszisztenst igényelne a következő tanévre, holott nincs is annyi osztálya. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?