Augusztusban lesz a bősi népszavazás

Bős |

<p>A lehető legkorábbi időpontban, augusztus 2-án tartanák meg a népszavazást Bősön, ám addigra valószínűleg már a helyi menekülttáborban lesz az első 50 menekült, akiket elhelyezését Ausztriától vállalta át Szlovákia.&nbsp;</p>

A népszavazást a kormány bizonyára ignorálni fogja.  A falubeliek nem akarnak menekülteket a településükön, több mint háromezren csatlakoztak a petícióhoz. Fenes Iván polgármester lapunknak elmondta, a képviselőtestület úgy határozott, hogy augusztus 2-án lesz népszavazás az ügyben. „Egyeztetünk az ügyvéddel, hogy ne legyen kifogásolható a referendum. Azt a kérdést tesszük fel, ami a petícióban szerepel“ - nyilatkozta a polgármester. Tehát arra a kérdésre kell válaszolni, egyetértenek-e a lakosok a menekülttábor megnyitásával. Bősön négyezer választópolgár van, a referendum 50 százalékos részvételi arány felett érvényes.  Az egész népszavazás viszont minden bizonnyal eredménytelen lesz, Peter Kresák alkotmányjogász szerint ugyanis a szlovákiai törvények nem határozzák meg, ki hajtsa végre a nép akaratát. Erre példa a 2012-es peredi referendum, amikor a helyiek arról döntöttek, hogy Tešedíkovo helyett Pered legyen a falu szlovák megnevezése is, ám a kormány nem hajtotta ezt végre. Kresák a héten lapunknak elmondta, bizonyára a bősi népszavazásnak is ez lesz a sorsa, eredményes lesz, de a kormány ignorálni fogja.  Felmerült, hogy községi rendőrséget hoznak létre. A számítások alapján az ezzel kapcsolatos egyszeri kiadások meghaladnák a 32 000 eurót, a fenntartás pedig havi 8 500 eurót emésztene fel. „A falunak nincs pénze erre. Úgy döntöttünk, a belügyminisztériumhoz fordulunk támogatásért“ - folytatta Fenes.  A 2009-ben bezárt menekülttábor felújítása már hetekkel ezelőtt megkezdődött. Értesüléseink szerint eddig csak az egyik blokkot készítették elő, ott mintegy 250 embert tudnak elszállásolni, a teljes komplexum befogadóképessége 2240 fő.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?