Átfestették a cégtáblát

Licsérd/Kassa. Pénteken a szlovák fővárosban végérvényesen eltűnt a honi futballtérképről a nagymúltú 1.FC Košice.

A II. ligában szereplő Steel Trans Ličartovcéval való egybeolvadást a Szlovák Futballszövetség hagyta jóvá, miután a licsérdiek rendezték a kassaiak tulajdonosai által felhalmozott (edzők, labdarúgók, alkalmazottak elmaradt bére) adósságokat. A hírekkel ellentétben nem volt szó égbekiáltó (4 millió Sk) összegről. „A futballszövetség illetékesei tételesen felsorolták, mely kötelezettségeket kellett átvállalnunk. Elsősorban a sporttevékenységgel kapcsolatos kötelezettségek voltak ezek. A Varga-fivérek nem óhajtották, hogy ezeket konkretizáljuk, nem lenne korrekt tőlem, ha most a befektetésünkről nyilatkoznék” – hárította el a licsérdiek klubelnöke, Blažej Podolák a pénzösszeg magasságát firtató kérdéseket. Ő egyébként sem vett részt a fúziót szentesítő pozsonyi tárgyaláson, melyen Anton Jurko képviselte a fogatlan tigrist bekebelező klubot. A fúzió az 1.FC Košice összes versenyben lévő csapatára vonatkozott, a serdülőktől kezdve egészen a felnőttekig. Ráadásul az illetékesek végül is megváltoztatták eredeti elképzelésüket, a kassai játékosok továbbra is a Hernád-parti városban fogadják bajnoki meccseiken soros ellenfelüket. „Hétközben abban egyeztünk meg a kassai Lokomotíva elnökével, Hric úrral, hogy a III. liga kelet-szlovákiai csoportjában játszó felnőttek, illetve az ifik a Loki Csermely-völgyi stadionjában játsszák bajnoki párharcaiakat. Azt tervezzük, hogy a serdülők párharcaira is Kassán, konkrétan a Watson utcai pályán kerüljön sor. A kassai csapatok tehát továbbra is hazai környezetben edzhetnek, focizhatnak a bajnoki pontokért. Csupán annyi különbséggel, hogy ezentúl már a Steel Trans támogatásával, licsérdi sikerekért harcolnak a pályán” – nyilatkozta a fúzió lényegét kommentálva Blažej Podolák. Időközben az is kiderült, hogy a Steel Trans III. ligás tartalékcsapatát edzőként az 1. FC ificsapatának eddigi szakvezetője, Roman Berta vezeti csatába. Nevezését azzal indokolták, hogy a licsérdi fakóban zömmel a tehetséges kassai ifik, illetve a II. ligás A csapat kispadján helyet foglaló futballisták jutnak majd szóhoz. Itt jegyezzük meg, hogy a kelet-szlovákiai III. liga általunk is közölt sorsolásában 1.FC Košice néven feltüntetett csapat helyét a Steel Trans Ličartovce B együttese foglalta el. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?