Átadták az új lakásokat

Gúta. Új lakásokat adtak át a városban. Horváth Árpád polgármester elmondta, az épületrész mintegy 20 évig kihasználatlanul állt, de pályázati úton sikerült pénzt szerezni az átalakítására. A beruházás 25 millió koronába került. „A belvárost csúfító épület kihasználásáról régóta gondolkozott az önkormányzat.

Gúta. Új lakásokat adtak át a városban. Horváth Árpád polgármester elmondta, az épületrész mintegy 20 évig kihasználatlanul állt, de pályázati úton sikerült pénzt szerezni az átalakítására. A beruházás 25 millió koronába került. „A belvárost csúfító épület kihasználásáról régóta gondolkozott az önkormányzat. Az építési költségek 20 százalékát az építésügyi minisztérium finanszírozta, a fennmaradó részt az állami lakásfejlesztési alapból merítették, 3,6 millió koronát a város saját forrásból biztosított. Reményeink szerint a bérlők elégedettek lesznek a lakásokkal. Említést érdemel az épület körüli terület megszépítése, parkosítása is” – mondta a polgármester. A kivitelező, a DP Global cég nevében Kucsera István adta át az épületet Dévai Sándornak, a Kolbyt Kft. lakáskezelő vállalat igazgatójának. Ezt követően az új bérlők átvehették a kulcsokat, majd Elek László esperesplébános megszentelte az épületet, a lakásokat és a bérlők birtokba vehették az új otthonukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?